Bükyné Horváth Mária: Az Akadémiai Könyvtár periodikumai a tudományos kutatás szolgálatában (A MTAK kiadványai 65. Budapest, 1971)
2. Az Akadémiai Könyvtár 1966. évi periodikum-íorgalma a használt anyag nézőpontjából
25 tétele érdekében -, hogy az adott clmféleségeket hány különféle olvasó használta, sőt azt ls, hogy ezeket egy-egy olvasó esetenként hányszor használta, tehát, hogy egy-egy cimféleségre és a cimféleségekre összesen hány olvasási alkalom esett, A három használatelemzési megközelítés közül az első: a féleségekre vonatkozó, a könyvtár adott állománya (perlodlkum-állomány) Iránt megmutatkozó információ-igényekre, az információ-keresések minőségére; a második: az információ-keresők személyére, ezek számszerű megoszlására; a harmadik pedig az információ-keresések mennyiségére, halmozódására ad választ, E három önmagában is fontos szempont még többet mondóvá lesz, ha ezek egymáshoz való viszonyára ls fényt derítünk. Dolgozatunk további részeiben tehát arra fogunk törekedni, hogy e háromdimenziós vizsgálati szempont érvényesítését - mind a menynyiségl, mind pedig a k vetkező alfejezetünk tárgyát képező minőségi elemzés sor' - minél hiánytalanabból valósítsuk meg. c.) A használt periodikum- féleségek száma Ali oményelemző tanulmányunkban ( 0. I.) statisztikát mutattunk be arra vonatkozólag, hogy az akadémiai könyvtári periodikum-állomány miként oszlott meg 1966-ban a kurrens és nem kurrens, illetve a magyar és nem magyar periodikum-féleségek szerint. ( Itt jegyezzük meg, hogy ml — csakúgy állományelemző tanulmányunkban, mint jelen esetben ls - a "kurrens" periodikumok közé kizárólag az 1966ban, dolgozataink tárgyévében élő, rendszeresen megjelenő periodikumokat számítottuk. Tény az, hogy ezáltal néhány esetben éppen nemrég megszűnt, valójában még szinte kurrensnek számitható periodikumok ( például az 1962-ben megszűnt "Irodalomtörténet" clmü folyóirat stb.) is "régi" periodikumnak minősültek. Még ha némelykor ellentmond sósnak tűnik ls a fenti kategorizálás, az állománytlpusokba-sorolás gyakorlati megvalósíthatósága szempontjából ehhez a kisebb eltolódásokat ugyan tartalmazó, de valójában mégis egyértelmű kategorlzáláshOK kellett alkalmazkodnunk. Az Időbeliség szempontja - ott ahol kifejezetten erre koncentrálunk - mindazonáltal nem csak ezen régi ée kurrens állöfflónyra való szétbontásban fog tükröződni: