Szelei László: A Magyar Tudományos Akadémia Levéltára az Akadémiai Könyvtárban (A MTAK kiadványai 58. Budapest, 1970)
Levéltárunk hazai és külföldi szakmai kapcsolatai
45 adatai alapján megállapítható, hogy összesen 67 esetben kértek levéltárunktól tájékoztatást. Ebből az MTA hivatali szervei 37, a Könyvtár 17, magánszemély 6, külső akadémiai szerv 5, külföldi személy 2 esetben. A tájékoztatás formája anyagkölcsönzés, Írásbeli, illetve szóbeli felvilágosítás volt. Tájékoztatásaink döntő többségben (51 esetben) iratanyagra vonatkoztak, s csak kisebb mértékben volt tárgyuk fénykép, illetve más dokumentum. LEVÉLTÁRUNK HAZAI ÉS KÜLFÖLDI SZAKMAI KAPCSOLATAI Az Akadémiai Levéltár, mind hazai levéltári intézményekkel, mind pedig külföldi akadémiai levéltárakkal közvetlen kapcsolatot alakított ki. E kapcsolatok egyrészt hivatali, másrészt szakmai kapcsolatok. Levéltárunk szakmai felügyeletét a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóság látja el. Hazai levéltári intézmények többségével az "ismerkedés" már megtörtént, ahol pedig erre földrajzi okok miatt (nincs a területi állami levéltár székhelyén, vagy útvonalán akadémiai kutatóintézet) eddig nem kerülhetett sor, ott e tájékoztatónkkal "jelentkezünk", bizván abban, hogy ez elősegíti a kapcsolatfelvételt. Közvetlen és fejlődő szakmai kapcsolatot építettünk ki a baráti országok akadémiai levéltáraival. Az MTA levéltárának megalakulása után két évvel, 19 6 5 -ben, Varsóban találkoztak - a vendéglátó Lengyel Tudományos Akadémia meghívására - a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia és Bulgária tudományos akadémiád levéltárainak vezetői és képviselői L levéltári kongresszusukon.Itt, az együttműködés szükségességének kimondásán túlmenően, közös kutatási témák megindítását határozták eL Napirendre tűzték olyan problémák megbeszélését, melveket az akadémiai levéltárak speciális helyzetéből adódóan közösen megoldandó feladatnak véltek. A levéltárak fenntartóihoz, az egyes országok tudományos akadémiáihoz hasonlóan, két- és