H. Boros Vilma: Széchenyi István hátrahagyott iratainak története (A MTAK kiadványai 54. Budapest, 1967)

V. A SZÉCHENYI-GYŰJTEMÉNY A MÁSODIKVILÁGHÁBORÜ UTAN

teménye 130 ilyen levelet őriz. Éppen így a Széchenyi Múzeum a Lánchíd építőjének, Clark Tierny Williamnek csak 19 Széchenyihez írt levelét veszi számba, ma több mint kétszer annyi van birtokunkban. Széchenyi leveleinek kiadásakor hiába kérték Apponyi Albertet, hogy adja át közlésre Széchenyinek atyjához, Apponyi Györgyhöz írt leveleit. 271 Majláth Béla egy-kettőnél többet nem is tudott közölni. Ma megvannak Széchenyi levélfogalmazványai Apponyi Györgyhöz, szép számmal. A jelenlegi rendezés közben tehát az látszott célszerűnek, hogy az iratokat függetlenül attól, hogy mikor és miképpen kerültek az Akadémiai Könyvtár Kézirattárába, most már inkább tárgyuk és jellegük szerinti csoportokba rakjuk össze úgy, ahogy azok még Széchenyi életében, mun­kálkodása folyamán kialakultak, s azóta is nagyjából együttmaradtak. Minthogy Széchenyi irományainak ez az összessége gyűjtemény jel­legű, belekerülnek az újabban szerzett vagy majd később beszerzendő iratok, és éppen így a kézirattár egyéb sorozataiból, a korábban Irodalmi levelek, Tört. Lev., Levelestár és Analekta címen nyilvántartott darabok is, melyek Széchenyitől származnak, vagy vele szorosan összefüggenek. Ezek közt pl. nevezetes helyet foglalnak el Sina Györgynek és CÍark T. W.-nek levelei a Lánchíd tárgyában (Tört. 4 rét 257) stb. Paur Iván autográf jegyzéke szerint 2' 2 az ő rendezésében, melyről már részletesen szóltunk, következő csoportok szerepeltek: 1. Akadémia 24—25. Széchenyi mint író 2. Casino 26—28. Széchenyi István mint 3. Gazdasági Egyesület miniszter és katona 4. Színház 29. Kitüntetések 5. Megyei dolgok 30. Kikötő 6—9. Gőzhajózás 31. Pest városa 10—11. Lóverseny 32. Hengermalom 12. Lótenyésztési Társulat 33—34. Kisebb egyletek 13. Vasutak 35. Rókavadászat 14. Tisza-szabályozás 36—37. Vegyes levelek 15—19. Híd 38. Állam-, kormány-és tudós 20. Balaton férfiak levelei 21—22. Vaskapu 39. Egyes hírlapi számok 23. Közlekedési Bizottság 40. Folyamodások Ezek a csoportok maguktól alakultak ki — mint már mondottuk a Paur Iván-féle rendezés ismertetésénél —, így rajtuk alig kell va­lamit változtatni. Inkább arról van szó, hogy némelyeket egyesíteni, illet­ve egymás mellé kell helyezni. Így pl. a Lótenyésztési Társulatból fejlő­dött ki a Gazdasági Egyesület. Keretében folytak le a Lóversenyek. Télen, mikor futtatásokat nem lehetett tartani, rendezték a Rókavadászatot. A Pesti József-hengermalomból fejlődött ki a Vasöntő-, majd a Fegy­vergyár, s így a malom lett a magyar gyáripar kezdő láncszeme. A Paur jegyzékében szereplő „Folyamodások" arra a hirdetésre érkeztek, melyet a Közlekedési Bizottság tett közzé, ezek tehát ennek keretébe tartoznak. ""Akad. Ért. 1899. 188. 1. "'MTAK Kézirattár, Széchenyi Gyűjtemény. 48

Next

/
Thumbnails
Contents