Simon Mária Anna: A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti könyvtári hálózata (A MTAK kiadványai 51. Budapest, 1966)

Az intézeti könyvtárak katalógushálózata

27 tályozási rendszer szerinti szakkatalógusok alakultak ki; több helyütt most folyik a szakkatalógus alapjainak lerakása. Nagymértékben megkönnyítené a megoldást, ha végre kézbe adhatnánk a bővített új magyar ETOfordítást, amely feltétlenül segítség lesz a kisebb könyvtárak gyakorlatában. A könyvkatalógusok mellett mindenütt elkészültek a folyóiratok katalógusai; mellettük kardexlapok tárják fel a kurrens folyóiratállományt. Kutatóintézeti könyvtár számára azonban, ha tájékoztatási feladatait komolyan veszi, nem lehet kielégítő a nagykönyvtárak általában megszokott katalógushálózata. A lelkiismeretes tájékoztatáshoz — még könyvtáros szemmel nézve is — periodikák és gyűjteményes kötetek analitikus feltárására volna szükség —, ha a könyvtáros ideje ezt lehetővé tenné. Fokozza e feltárás nehézségeit a kutatóintézeti könyvtár gyűjtésének már említett kiterjesztése a legváltozatosabb megjelenési formájú dokumentumokra. Kutatói jelentés, gépleírás, folyóiratközlemény fotókópiája vagy mikrofilmje, esetleg eredeti tervrajz, mind egyformán a használót, adott esetben a kutatót segíti — olyan feltárási formát kell tehát találni, amelyben egységes elvi alapon nyugvó módszerekkel könnyűszerrel találja meg mindazt, ami munkáját előbbreviszi. Két feltárási mód mutatkozik itt célravezetőnek. Az egyik a hagyományos könyvtári módszereket egyenesen továbbfejlesztő analitikus szakkatalógus, amely csak abban különbözik nagykönyvtári rokonaitól, hogy magába foglalja valamennyi fentemlített dokumentumfajtát. Könyvek és folyóiratok címei mellett az ugyanarra a tárgyra vonatkozó folyóiratcikkek, fordítások, mikrofilmek stb. leírásai sorakoznak. A kutató nem csak könyvet, vagy csak kutatási jelentést keres, hanem mindent, ami témájára vonatkozik és ami kutatását előbbreviszi. Ennek a komplex katalógusnak azonban vannak hátrányai. Anyaga óhatatlanul felduzzad, és a korszerűtlenné vagy legalábbis másodrangúvá vált dokumentumanyagot nehéz elválasztani az ugyancsak nem legfrissebb, de alapvető, kézikönyv vagy munkaeszköz fontosságú művektől. Mert a könyvtár, ha csakugyan igényt tart a „dokumentáció bázisa" megtisztelő címére, begyűjt és felkutat ugyan minden olyan anyagot, amely a tájékoztatást szolgálja — időtállóan azonban csak a valóban időtálló anyagot őrzi meg. Olyan módszert kell tehát találni, amely visznylag kevés munkaerőráfordítással magas hatásfokú feltárást biztosít. Ilyennek mutatkoznak a különféle „több dimenziós" feltárási módok: közös tulajdonságuk, hogy egyetlen kartonon (címleírási egységen) tetszés szerinti nyilvántartási szempont rögzítési lehetőségét biztosítják. Segítségükkel lehetővé válik, hogy a hagyományos könyvtári katalógusrendszerek fenntartása mellett ugyanazon rendezési elv alapján az igen széles skálát mutató „egyéb do-