Sáfrán, Györgyi: Lettres de Romain Rolland a Marianne Czeke dans la Bibliotheque de l'Académie des Sciences de Hongrie (A MTAK kiadványai 48. Budapest, 1966)

Bevezetés

114 „meg nem írni". így a Beethoven irodalom sokat vitatott kérdése: a „halhatatlan kedves"-nek írt levelek ihletője Romáin Rolland és Czeke Maraianne előtt sem lebbentette fel végleg fátyolát. Ismeretes, hogy amikor Beethoven meghalt, titkos fiókjában érzelmi életének következő emlékeire bukkantak: Giulietta Guicciardi és Brunszvik Teréz arcképére, az utóbbin a következő ajánlással: „Dem seltnen Genie, Dem grossen Künstler Dem guten Menshen von T: B:" Három zaklatott, egyben megindítóan szép levelet is találtak a fényképek mellett. Ma sem tudjuk pontosan: kihez íródtak? 1. „Július 6-án reggel — Angyalom, Mindenem, Énem — csak néhány szót most — még hozzá ceruzával — a tiéddel, csak holnapig biztos a lakásom, mennyi időveszteség az ilyen és hasonló hitványságok miatt — miért ez a mélységes bánat, mikor a szükség parancsol. — Hát fennmaradhat-e szerelmünk másként, mint folytonos önfeláldozás árán s úgy, hogy nem követelünk mindent; tudsz-e változtatni rajta, hogy nem lehetsz egészen enyém s én egészen a tiéd. — Ó, Istenem, nézd, milyen szép a világ, és nyugodj bele a változhatatlanba. — A szerelem mindent követel és teljes joggal; így vagyok én Veled s Te velem — csak hát olyan könnyen megfeledkezel róla, hogy nekem magamért s Éretted kell élnem, és ha egészen egymásé lehetnénk, éppúgy nem éreznéd ezt a fájdalmat, ahogyan én, — utam borzalmas volt, csak reggel négy órakor értem ide, mert nem volt elég ló, s a postakocsinak utat kellett változtatnia, de micsoda pokoli út, az utolsó állomáson figyelmeztettek, hogy ne utazzam éjjel, s egy erdővel ijesztgettek, de ez csak annál jobban izgatott — s rosszul tettem, a kocsi darabokra tört a szörnyű úton — feneketlen falusi út, olyan jó ... kocsisok nélkül, mint amilyeneket kaptam, ott vesztem volna az útszélen: de Észterházyt is ugyanaz a sors érte a másik, rendes úton a nyolc lovával, mint engem a néggyel — mindazonáltal bizonyos mértékig még örültem is az egésznek, mint mindig, mikor szerencsésen túlestem valamin. — lelkiekről most gyorsan át a külső dolgokra. Nemsokára valószínűleg látjuk egymást, ma sem tudom elmondani neked mindazt, amit e néhány nap alatt életemről végiggondoltam, — ha szívünk mindig szorosan egymás közelében lenne, bizony, nem gondolnék ilyesmikre. Szívem tele mondanivalóval, — ó, vannak pillanatok, mikor úgy érzem, hogy a nyelv semmit sem ér. —• Légy vidám, maradj az én hűséges, egyetlen Kincsem, Mindenem, ahogy én a Tiéd, a többi, hogy mi lesz és mi legyen velünk, az istenek dolga. Hűséges Ludwigod.