Csapodi, Csaba: Conservation of the Manuscript and Old Book Collections at the Library of the Hungarian Academy of Sciences. Methods and Results. 1949–1964 (A MTAK kiadványai 44. Budapest, 1965)

kozást. Aránylag egyszerű a helyzet akkor, ha a papír eredetileg erős volt és összetételében nem következett be változás, hanem csak mechanikus károk érték: behasadás, rágás. Ilyenkor a szakadás összeerősítése, a hiányok pótlása nem okoz különösebb problémát, bár a munka gondos kivitelezése erős próbája a restaurátor ügyességének, lelkiismeretességének, gyakorlatának. (19 — 20. kép.) A lapszélek kiegészítése lehetőleg hasonló minőségű rongypapírral történik. A kiegészítéshez használt papír anyagát előzetesen enyhe színezéssel szoktuk ellátni, hogy ne legyen kiáltó az ellentét a régi és új rész közt. Ilyen papírkiegészítést csak lapszéleken, ívhajlatokban alkalmaztunk, illetőleg olyan esetben, ha a sérülés nagy, vagy a lapszélhez közel van s így a papírlap további károsodásnak lehet kitéve. Ezért az anobiumok jellegzetes apró furatait csak akkor tüntettük el, ha a lapszél közelében voltak. Szövegben az ilyen tömítés csak zavaró, de a margókon is — az említett esettől eltekintve — többet árt, mint használ a szépségnek, mert még az ügyesen végzett tömítések is himlőhelyszerű foltokkal szórják tele a lap versojának a felületét. Egyébként is időrabló, fölösleges munka. Sokkal nehezebb kérdés a nedvesség (akár víz, akár légköri nedvesség, akár penész) okozta gyöngülés ellensúlyozása. Pedig ez már gyakran a lapszélkiegészítések és szakadás-befoltozások számára is elengedhetetlen, mert a foszlott, gyengült papír a kiegészítést se tartja meg. Ma a műanyagok korában természetes, hogy az ilyenkor szükséges megerősítés is műanyagokkal történik (acetátcelulóze-befúvás, impregnálás). A papír pusztulásának végső fokán, amikor a lapok már szétfoszlóban vannak, vagy esetleg már szét is estek foszlott darabokra, nem marad más hátra, mint a lapoknak két oldalról átlátszó rétegek közé foglalása. Ez a befoglalás történhetik kézi munkával, úgy, hogy a konzerválandó lapot két, teljesen átlátszó papírral ragasztják át (14. kép.), vagy pedig laminátorgéppel préselnek rá műanyagfóliákat (21—22. kép.). Konzerválómunkánkban mind a két eljárás helyet kapott. Természetesen ilyen teljes befoglalást csak akkor alkalmaztunk, lia elengedhetetlenül szükséges volt. Egyébként gyöngült anyagok esetében inkább azt az eljárást követtük, hogy a kéziratot vagy könyvet lefényképeztettük, a negatívokról az eredetinek megfelelő nagyításokat készítettünk és a könyvként bekötött nagyításokat bocsátjuk a kutatók rendelkezésére. Hiszen a jó fényképmásolat a legtöbb kutatás számára teljesen pótolja az eredetit. Éppen ezért ezt a módszert nemcsak gyöngült papírú kéziratok és régi könyvek esetében alkalmazzuk, hanem nagy íróink kéziratait és a régi magyar könyvunikumokat is ilyen módon kíméljük; magukat az eredeti példányokat csak különösen indokolt esetben adjuk a kutatók kezébe (pl. vízjelvizsgálat). Pergamenkonzerválásra gyűjteményünkben csak kivételes esetben kerül sor, mert pergamen kódexünk kevés van, azok is általában jó állapotban. Egyetlen olyan kódexünkben volt szükség nagy konzerváló munkára, de ezt a munkát még a kódex megvásárlása előtt, a korábbi tulajdonos megbízásából végezte el SASVÁRI DEZSŐ. (23 — 24. kép.). Elég gyakran előfordul azonban az, hogy kötéstáblákból kifejtett pergamenleveleket kell tisztítani, kisimítani. Ennek az eljárásnak a receptjét a Központi Technológiai és Muzeológiai Csoport bocsátotta rendelkezésünkre. 3* 35