Rózsa György: Hagyomány és korszerűség. Az Akadémiai Könyvtár távlati fejlesztéséről (A MTAK kiadványai 42. Budapest, 1964)

tökéletesebb kiszolgálása miatt, nem terjedhet ki az abban nem szereplőtémákra, jóllehet azok valamilyen formában a világ szakirodalmában valahol már jelentkeztek. Az erős specializáció, az adott programhoz való kötöttség nem mozdítja elő a tudományos könyvtári munkában is oly lényeges problémaérzékenység ébren tartását a határterületek, vagy új diszciplínák kialakulásának figyelésében. Egy, az érdekelt szakemberek előtt ismeretes konkrét példával jobban megvilágítva az előbbieket: amikor a kibernetikáról jóformán még az az álláspont uralkodott Magyarországon, hogy burzsoá maszlag, az Akadémiai Könyvtár jó néhány tucat fontos művet szerzett be a kibernetikáról, s mikorra ez a felfogás megváltozott és következésképp megindultak a szervezett kutatások, rendelkezésre állt már egy bizonyos szakirodalmi bázis. Ugyanez történt a matematikai módszerek legkülönbözőbb közgazdasági: alkalmazási lehetőségeiről szóló szakirodalommal is (ökonometria, lineáris programozás, input-output stb.), melynek gyűjtése az MTA Közgazdaságtudományi Intézete könyvtárában még a vonatkozó hazai kutatások megindulása előtt megkezdődött — hogy egy másik akadémiai példával éljek. Ez egyben azt is jelzi, hogy a központi könyvtárat és az akadémiai kutatóintézeti könyvtárhálózatot elvileg egységként és gyakorlatilag is fokozatosan annak kell tekinteni. Ismeretes, hogy 1—2 évre visszamenően is rendkívül nehéz szakkönyveket beszerezni, tehát az új eredményeket tükröző szakirodalom idejekorán történő beszerzése, jóllehet technikai, de igen fontos kérdés. Nem kevésbé igaz azonban az is, hogy az olyan esetekben, amikor a könyvtár előtte jár a kutatásnak (ez úgyis megfogalmazható, hogy kutatási igényt felkeltő funkcióról' van szó), bizony évszámra használatlanul állhatnak a kiadványok százai. Ez olyan kockázat (az esetleg tévesen megrendelt, valóban múló divatnak bizonyuló irányzatok irodalmának beszerzése is idetartozik), amelyet vállalni kell. Mi tehát a hagyományos történeti jellegű tudományos nagykönyvtárak jövője? Mi a funkciójuk a tudományok viharos fejlődésének korszakában? Milyen legyen a viszonyuk a fiatalabb, hagyományoktól nem terhes, kisebb, mozgékonyabb szakkönyvtárakhoz és dokumentációs intézményekhez? E kérdések megválaszolása nem könnyű, és valójában — visszatérve abevezető sorokra — vajmi csekély érdeklődést váltanak ki e kérdések, jóllehet megoldásukhoz súlyos tudományos és nem kevés anyagi érdekek is fűződnek. Mindeme problémák taglalása nem e cikk feladata, és a következőkben kifejtendők az Akadémiai Könyvtár kapcsán mindössze érintik ezeket, az általánosítás igénye nélkül. Az utóbbi hónapokban ugyanis a figyelmes olvasó nem kevés cikket, kisebb közleményt, hírt láthatott a sajtóban az Akadémiai Könyvtárról — a Roosevelt-téren létesítendő könyvtárépülettel kapcsolatban. Granasztói Pál szép és meggyőző cikket szentelt a Magyar Nemzetben az új épület városképi problémájának,

1 más közlemények és különböző fórumokon elhangzó közlések is arra utalnak, hogy az új létesítmény megvalósítása elsősorban városképi' exponáltsága miatt meglehetős érdeklődést vált ki. Sokféle vélemény van, hogy milyen legyen az új könyvtárépület homlokzata. Ez kétségkívül rendkívül fontos kérdés, még fontosabb azonban a homlokzat mögé betekinteni, amellett, hogy „milyen lesz az új épület", megvizsgálni azt is, hogy „mi lesz az új épületben", a figyelmet az ország egyik legrégibb és legnagyobb, nemzetközileg is ismert — és több tekintetben elismert — tudományos könyv1 GRANASZTÓI PÁL: Gondolatok a könyvtár előtt. Magyar Nemzet, 1964. június 1. 4