Rózsa György: Részvételünk és lehetőségek a nemzetközi társadalomtudományi dokumentációban (A MTAK kiadványai 40. Budapest, 1964)

gozott kiadás előtt áll a Liste mondiale des périodiques spécíalísés dans les sciences sociales, 6 melynek szocialista országokbeli anyagát (a Szovjetunió kivételével) a CIDSS felkérésére az MTA Könyvtárában állították össze. 7 Az új kiadás a szocialista anyag tekintetében számottevően teljesebb lesz a korábbi kiadásoknál. Megfelelő érdeklődés esetén, mód és lehetőség van a CIDSS alkalmi bibliográfiái kiadványaiban és más, nemzetközi szervezetekkel közösen készülő munkáiba való közreműködésre is, illetve ilyenek kezdeményezésére. 8 Önma­gában az sem lebecsülendő eredmény, ha a magyar társadalomtudományok és általában Magyarország megfelelően szerepel a CIDSS kiadványaiban, ez azon­ban részvételünknek csak egyik oldala. Megfelelő elképzelésekkel és szervezett­séggel, javaslatok, kezdeményezések és munkavállalások formájában általá­ban közreműködhetünk a Bizottság munkájának elmélyítésében, tematiká­jának gazdagításában — egyszóval abban, hogy a Bizottság a maga mód­szereivel és eszközeivel minél jobban segítse az egyes országokban folyó és a nemzetközi társadalomtudományi kutatásokat. Ez elvileg tágabb perspektívája és lehetősége a nemzetközi társadalomtudományi dokumentációban való köz­reműködésünknek. A CIDSS-nek az említetteken kívül kiterjed érdeklődési és tevékenységi köre a társadalomtudományi dokumentációs módszerek fejlesztésére, bizo­nyos tematikájú kutatási szintézisek megjelentetésére (Surveys of research in the social sciences, Confluence-sorozat), nemzeti társadalomtudományi dokumentációs szervek létrehozására („Guide sommaire pour l'établissement de centres nationaux de documentation pour les sciences sociales") stb. Figyel­met érdemel a CIDSS (Jean Yiet összeállításában) munkapéldányként, sok­szorosított formában kiadott „Documentation en vue d'un Rapport sur les tendences de la recherche dans les sciences sociales": „Psychologie sociale", „Démographie", „Anthropologie sociale et culturelle", „Sociologie", „Science économique" kötetei, amelyek mintegy nyersanyag-előkészítésül szolgálnak az UNESCO által tervezett ún. társadalomtudományi Auger-jelentéshez. 9 Mind­ezekbe társadalomtudományi dokumentációnk konstruktívan be tud kap­csolódni. „ 6 L. „A világ társadalomtudományi folyóiratainak repertóriuma". MTA Társ.-tört. Tud. Oszt. Közi. 1959. IX. kötet. 3—4. sz. 423—426. o. 7 A jegyzék összeállításában Szentgyörgyi Mária, az MTA Könyvtára csoportvezetője mellett résztvett Nagy Lajos (MTA Állam- és Jogtudományi Intézet), Földi Tamás (MTA Közgazdaságtudományi Intézet). 8 A Bizottságnak magyar részről a szerző személyében egy rendes és Nagy Lajos kandi­dátus személyében egy levelező tagja van. "1964. június 22—27. között ülésezett az UNESCO székházában a társadalomtudományi és humán tudományok kutatásainak tendenciáiról szóló világjelentés előkészítő szakértő bizottsága. Az ülésszakon többek között résztvettek Piaget, Auger, Zvorikin professzorok, Magyarországot, mint meghívott szakértő Friss István akadémikus képviselte. A világjelentés magyar anyagszolgáltatása jelentős feladatokat ró mind a kutatásra, mind pedig a dokumentá­cira. („Enquéte sur les tendances principales de la recherche dans les sciences sociales et humaines" — az előkészítő anyagok az MTA Könyvtárában.) 11

Next

/
Thumbnails
Contents