Tőkés László: A mikrokártya és a kutatók (A MTAK kiadványai 35. Budapest, 1963)
15 ismertetett folyóiratcikkek mikromásolatát. Ezek a mikronyomatok minőség tekintetében elmaradnak a korábban ismert mikronyomatok mögött, hiszen közönséges katalóguskartonra készülnek, de csekély — 1:6 körüli — kicsinyítési arányuk következtében kézi nagyítóval is olvashatók. Ez a sokszorosítási eljárás költséges, mert a mikrofelvételek 70 mm széles filmre készülnek, s a felvételenként szétvágott filmdarabokat a sokszorosítási formának megfelelően össze kell ragasztani, de a magas példányszám és a kutatók szakirodalmi tájékoztatásának szükségessége indokolja e sokszorosítási eljárás alkalmazását. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szibériai Tudományos és Műszaki Könyvtára hasonló elgondolás alapján egészíti ki referáló kártyáit. A 75X125 mm méretű kártyák hátlapjára felragasztják az ismertetett folyóiratcikk nem erős, 1:5—6 kicsinyítésű, mikromásolatát. Egy kártyára legfeljebb 4 lap kerül, de ez megfelel az ismertetett folyóiratcikkek átlagos terjedelmének. 1960 óta a könyvtár néhány tárgykörben e referáló mikrokártyák előfizetéses megrendelését vezette be. 2 4 A dokumentációs mikrokártyák a tudományos szakirodalom feltárásának és rendezésének hatásos eszközei, s a mikrokártyák elterjedésével számíthatunk azok hazai bevezetésére is (5—6. ábra). A. filmcsíkokból vagy mikroszalagcsíkokból összeillesztett mikrokártyák növekvő szerepet kapnak az adminisztrációs munka és az irattári anyag csökkentése terén. A mikrokártyákból összeállított irattárat — ellentétben a filmtekercs tárolási rendszerrel — állandóan ki lehet egészíteni a filmcsíkok vagy mikroszalag-másolatok pótlásainak a régi kartonra illesztése által vagy új kartonok elhelyezésével; ugyanígy könnyű a selejtezés is. Az előállítási költségek az ilyen „egy példányos" mikrokártyáknál nem oszlanak meg a másolatok között; a különféle hivatalok, bankok, nyilvántartási irodák mégis sikerrel alkalmazzák adminisztrációjuk egyszerűsítésére. 2 5 IV. Tapaszlalatok a mikrokártya-készítés és használat könyvtári gyakorlatából. Egyes mikrokiadók kiadványait mikrokártya — ,,micro opaque card" — vagy mikrofilmlap — „microfiche" — formájában egyaránt meg lehet rendelni. Mindkét változat ugyanarról a negatív filmről készül, de az előállítást és a használatot tekintve jelentős különbség van köztük. Az első, alapvető különbség, hogy az átlátszó mikrofilmlap olvasása átvilágítással, diaszkópikus olvasókészülékkel, az átlátszatlan mikrokártyák olvasása episzkóp-rendszerű, visszavert fénysugarakat kivetítő olvasókészüléken történik. Néhány mikrofilmolvasó készülék, így pl. a könyvtárainkban ismert Dokumator, síkfilmtartóval van ellátva, és alkalmas mikrofilmlapok olvasására. Átlátszatlan mikrokártyák mikrofilmolvasó készüléken nem olvashatók, a mikrokártya olvasókészülékeken azonban fehér karton-alátéttel mikrofilmlapok is használhatók, bár a visszaverődő fénysugarak a kép kettősségét idézik elő. A másik különbség az alapanyag tartósságában nyilvánul meg. A film-alapanyagú mikrolap mindkét oldala könnyen karcolódik, ezért tárolásához védűborítékra és dobozra van szükség. A mikrokártya tartóssága kielégítőbb; a papír mikrokártya nehezebben sérül, tartós tárolásához nincs szükség védűborítékra és a levegő páratartalmának szabályozására. Míg a mikrofilmlapkiadók — pl. a svédországi Nemzetközi Dokumentációs Központ — hajlandók kiadványaikat mikrokártya formában is szállítani, a mikrokártya-kiadók sohasem adnak mikrofilmlap-másolatot mikrokártya helyett. A papír ínikroinásolatok előállítása ugyanis olcsóbb, egyrészt azért, mert a fotopapír kevesebbe kerül a filmnél, másrészt a papír mikrokártyák kidolgozásának automatizálási lehetőségei miatt. " IvREMENECKAJA, A. V.—LEV, D. J.: New melhods for presenting bibliographical informalion in thc l'SSII. Uncsco 11. for Libr. Vol. 15. 1961. 28—30. 1. 1 5 IlIDEU, F.: Archivál materials on microcards. Amer. Doc. 1. vol. 1950. 1. no. 42—45. 1. 1 8 Itückvergrösserungen von Mikrokarten mii Linhof Technika — oder Color-Kameras. lleprovraphie, 1. Jn. 1961. 4. Nr. 91. 1.
