Méreiné Juhász Margit: Mikszáth Kálmán szellemi és tárgyi hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémián és tájmúzeumainkban (A MTAK kiadványai 31. Budapest, 1963)
I. A Mikszáth-emlékszoba és a tájmúzeumok létrejötte
Kedves Pirim ! [1913. ápr. 18. előtt] Holnap délben megyek a közoktatási minisztériumba, oh bár csak sikerrel járnék, mert ha már kellemetlenkedek is, de csak jól sikerülne. Most már kedden és a hét többi napjain is mindig szabad vagyok. Szeretném, ha lehetne szombaton át adni az emlékeket az Akadémiának, de persze előbb egy ahoz értő ember kellene a ki megmondaná hogy hogy kell azt el rendezni. Ne hogy úgy járjak mint Szegeddel. Talán Szillyvel kellene beszélni, nála vannak olyan fiatal könyvtárnokok, hogy egyet el küldene ide, és meg nézné az emlékeket, hogy rendbe vannak-é a szállításra. Fiam 18án jön haza 6 nem igen lehet bevárni, mert 21-én kezdődik az Akadémia nagy hete, és akkor a gondnok el van foglalva — legalább ő is így mondta — pedig szerettem volna öt bevárni. Ha Jónás gondnok bele egyezne, legjobb lenne 24—25—26-dikán ezeken a napokon szállítani — de ha ő akkor rá nem ér, el kell fogadnunk a 12-dikét. A Húsvéti számba a mi levél megjelent, 100 koronát adtak érte a Vasárnapi Újságtól — és kérik mind, de talán többet ne közöljünk lapba. Ezt meg kell beszélnünk együtt. A Franklin társulat minden levélért ad 100 koronát és ívenként a könyvbe 260 koronát. <az én) a többi kézirat persze olcsóbb lenne. De hát még ennek a közlése messze van, most nem tudok írni. Ezerszer csókol Mikszáth özvegye. MIKSZÁTHNÉ a Vasárnapi Újság húsvéti számában (1913. márc. 23.) közzétette az írónak MAUKS Kornéliához írott, 1872. júl. 17-én kelt humoros levelét, amelyikben a balassagyarmati kis társaságot a MATJKS leányok baráti körét „Félakadémiának" nevezve felsorolja saját tudományát az Akadémia osztályainak sorrendjében, némi szatirikus éllel a tudós társaság felé is. — MLKSZÁTHNÉTól az Akadémia a relikviákról ajándékozási okmányt kért. Ezt BENCZÚHNÉ is sürgette. MIKSZÁTHNÉ válasza: Kedves Pirim! [1913. április 21?] Fiamtól tegnap egy szűkszavú telegrammot kaptam, hogy csak csütörtökön reggel érkezik haza. Ha gondolod, hogy az az ajándékozási levél az Akadémiának oly sürgős el intézni, akkor talán megcsinálom én, és nem várom be a fiamat. Pénteken véletlenül találkoztam Jónással, és ő is sürgetett, hogy egy ajándékozási okmány kell — mire én azt válaszoltam neki •— hogy meg jogom kérdezni Benczúrné Őméltóságát, hogy hogy kell azt el intézni — de szombaton ki mentem Horpácsra és tegnap este jöttem csak meg, és így még Hozzád édes Pirim nem volt időm el menni. Itt találtam azonban leveledet, fel bontottam, és láttam benne hogy hát kell az okmány —• ha sürgős megírom én — de jobb szeretném, ha meg lehetne fiamat várni, pénteken meg irja, és jövő héten kedden el rendeznénk az író asztalt és vitrázst. Most utólag is viszek még tárgyakat az Akadémiába.'' Kedden jogom elrendezni, akkora kérlek alásan ha időd engedi meg fogsz ott nézni engemet, és abba igazitasz, hogy hogy rendezzem el — Kedden délelőtt. Csókol ezer hálával és szeretettel Mikszáth özvegye. MIKSZÁTHNÉ 1913. ápr. 18-án utazott Horpácsra, mivel fiát nem ápr. 18-ra várja, hanem csak a következő hétre ápr. 24-re (csütörtökre). Az ereklyék elrendezését így ápr. 29-re, keddre tervezi. MIKSZÁTH Kálmán László 1913. ápr. 24-én valóban hazaérkezett. Tanúsítja a levél és a megismételt keddi dátum. Ekkor írja MIKSZÁTHNÉ BENCZÚRNÉnak: ' írj. MIKSZÁTH Kálmán 1913. március 11-én nősült, s fiatal felesedével FÖLDES I.fviával 5 hétre Párizsba ment. 1 Ezért vannak olyan tárgyi és szellemi emlékek, amelyeket a listák sem tartalmaznak, csak a katalógusban szerepelnek. Pl. cikkek MIKSZÁTH halálával kapcsolatban; külföldi tudósítások, gyászlevél, részvéttáviratok stb. 8