Méreiné Juhász Margit: Mikszáth Kálmán szellemi és tárgyi hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémián és tájmúzeumainkban (A MTAK kiadványai 31. Budapest, 1963)
I. A Mikszáth-emlékszoba és a tájmúzeumok létrejötte
KIRÁLY István Kossuth-díjas irodalomtörténész tartotta. A következő években, a falu szociális fejlődése során a házban különböző intézményeket helyeztek el és jobb megoldásnak látszott, ha az emlékszoba az emeleten nyer helyet. így is történt. Az emeleti egy nagyobb és egy kisebb helyiségből álló emlékmúzeum újabb ízléses átrendezését MIKLÓS Róbert, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos dolgozója végezte el 1958—1959ben. A házat ugyanakkor műemlékké nyilvánították. A horpácsi tájmúzeum tulajdonképpen a balassagyarmati anyag egy részét kapta, kiegészítve néhány ifj. MIKSZÁTH Kálmánné által adott tárggyal, ezenkívül hasonmásokkal és fényképekkel. Ezekre a leltárak megjegyzéseiben térünk ki. Az MTA még mindig sok érdekes tárgyi emléket és igen értékes szellemi emléket őriz MIKSZÁTH hagyatékából. A tárgyi emlékek elhelyezésének gondolata az utóbbi időben, 1902-ben újra felmerült, s megoldást keres az MTA épületén belül, az újjáépített emeleti termek valamelyikében. 18