Fráter Jánosné: »Nemzeti részvét emelte« 100 évvel ezelőtt kezdték építeni az Akadémia palotáját (A MTAK kiadványai 28. Budapest, 1962)
visszahatásnak tulajdonítják, melyet a féltett nemzetiség elnyomatása gyakorol. Meglehet: ón azonban a véleményben vagyok, hogy mindinkább ama fájdalmas de egyszersmind buzdító tudatra vergődünk, hogy a létünk századok mulasztásait a jelen csak hatványozott erővel pótolhatja vissza. Említettem áldozatkészségnek legszebb példája az melyet a nemzet apraja nagyja a Magyar Akadémia háza iránt tanúsít. Az ország minden része, minden nemzetisége, minden felekezete van ez adakozásban képviselve. Ily általános lelkesed cttségben, valójában szégyennek kellett volna tartanom, ha a technikus ifjúság, melynek tagja vagyok, ez adakozásokban részt nem veendett. E gondolattól és a szent céltól lelkesítve, gyűjteni kezdtem pályatársaim közt, az eredmény azonban, az igazat megvallva, várakozásaimat jóval fölülmúlta. S így a bécsi műegyetemi magyar ifjúság újólag megjelen a Magyar Akadémia színe előtt megtakargatott filléreivel. Adakozásunk az Akadémia palotájára 25Ü ftot teszen ki, mely összeget Tekintetes Urnák ezennel van szerencsém átszolgáltatni. A fölöző 5 ft. egy itt lakó, becsületes magyar embernek Lednitzky István csizmadia-mesternek adománya, ki megtudván, hogy a palotára gyűjtök, fölkeresett és az 5 forintot ezen szavakkal adta át: „Sohasem mernék arra a házra nézni, ha építtetésében nem lett volna részem." Mély tiszteletem kifejezése után, maradtam Tekintetes Urnák Bécs, Máitius 15. 1800. alázatos szolgája 3 Szily Kálmán" 1 Bi> j Sfaji ; Év p Akadémiai téke Oregb: | «ére Auiitr. ÍTl ff. AüSífr. frí fí. \ Akadémiai Ifcit építésre V\ - /Mí I - • ' I JtyX/r X- ' >f/ I ! Il /C 1' V i v, (• l C t, V, ° Aa/ét ••///< Z. )• X C í f A fci * v' i t rr"/p A 3. Iparosok és „számadó birkások" adománya Dapsy Vilmos rimaszombati ügyvéd 3.111 ft. összegű gyűjtőívén szerepelnek a rimaszombati református gimnázium tanárai, akik közül többen ekkor Mikszáth Kálmánt is nevelték: Severlay Károly 3 ft., Terray Károly 5 fr., Tóth József 3 ft., Szeremley Károly 3 ft., Baksay István 3 ft., Miklovics György 4 ft., Fábry János 5 ft. Az Akadémia dísztermének mahagóni fából készült ajtói és falburkolata emlékeztet arra, hogy a hazának távolbaszakadt fiai is segítettek a palota szépségének és értékének emelésében. A Mathematikai- és természettudományi osztály tizenegyedik 'Ép. 8