Sarlóska Vince Ernő: Bolyai János házassága a köztudatban és a dokumentumok (A MTAK kiadványai 23. Budapest, 1961)
Orbán Rozália : Bolyai János né Mindenki eddig így adta tovább: Bolyai János mint nyugdíjazott kapitány, 1833 júniusában hazaindul Marosvásárhelyre apjához. A következő évben hosszú esztendőkre Domáldra költözik, ahol Orbán Rozáliával él együtt házasságkötés nélkül, mivel a szükséges engedélyt az előírt vagyoni helyzet igazolása hiányában nem tudják megszerezni. Együttélésükből bár több gyermek születik, kapcsolatuk mégis 1852-ben mindenkorra megszakad. Bolyai János leszármazottai közöttünk élnek. Közlésükből jutott tudomásunkra a közelmúltban, Bolyai János és Orbán Rozália minden eddigi hiedelemmel ellentétben házasságot kötöttek egymással, mégpedig a bemutatott dokumentumok alapján 1849. május 18-án Marosvásárhelyen. Tanúik voltak a házasságkötésnél a marosvásárhelyi sv. ref. egyház házassági anyakönyvi bejegyzése szerint „orvostudor Engel József és orgonacsináló Szabó János urak". A család részére Vass Tamás „evang. ref. első pap" már 1899. május 9-én állított ki egy anyakönyvi kivonatol a házasságkötésről. Elgondolkoztató körülmény ! Bedőházi János „élet és jellemrajza" a két Bolyairól 1897-ben jelenik meg. A könyvet a Marosvásárhelyi Ev. Ref. Kollégium Elöljárósága adja ki a „Kollégium halhatatlan emlékű nagy professzora Bolyai Farkas, s egykori lángeszű tanulója Bolyai János, a magyar tudományosság o két büszkesége kegyeletes emlékezetére". És szinte a nagy nemzeti eposzok pátoszára emlékeztető felsóhajlás vezeti be a mű előadását: „Ha valaha bántam — írja Bedőházi —, hogy nem birom az ékes beszéd hatalmát, úgy ez alkalom az, amidőn nekem szellemben és nagyságban méltatlan, de szegény sorsban és érzésben egyező utódnak, a kegyelet adójával kell áldoznom. Mert . . . olyan emberek emlékezetének felelevenítése, akik igaz tűzzel, igaz lángolással szentelték magokat az igazság megismerésére, elfelejtve sokszor, hogy vannak e világon vagy legfölebb a szenvedésekből véve észre, hogy ők is léteznek, ezek emlékezetének felelevenítése ünnepi nyelvet, mesteri tollat kíván." És mit olvashatunk Bolyai Jánosról, aki „igaz tűzzel, igaz lángolással szontelto magát az igazság megismerésére", aki már-már „elfelejté, hogy e világon van", aki a „szenvedésekből vevé észre, hogy ő is létezik"?. . . Hát ezt: „Házát eladta, egy másikat vett a Kálvária utcában. Ott még félro vonultabban élt. Volt családja is. Nejével hol, mikor esküdött meg, nem tudható; az sem, hogy megesküdött-e? Nem volt művelt nő, gazdaasszonya volt; de ha valakinek volt valami hatalma e féktelen, szenvedélyes emberen, úgy e nő volt az. Szembe mert állani azzal az emberrel, akitől mindenki félt, pedig nem is volt szép, gyöngéd se volt, állandó szeretetet se tanúsított Bolyai János iránt. Folyton civakodtak. Néha ura, mintha valami dühroham fogta volna el, bottal verte: eltűrte, de azután ő kerekedett felül. Amikor amaz vad kitörései után kimerülve, elalélva feküdt ágyán, uz asszony lett úr a háznál, a másik pedig engedett neki, amit nem tett meg katonakorában fellebbvalóival, nem atyjával, nem a világi törvényekkel szemben sem. Csodálatos, megfoghatatlan rejtély az efélo viszony, az a hatalom, mely az ilyen nőknek adva van, sokszor a legműveltebb, legkiválóbb elméjű, leghatározottabb akaratú, s akaratukat föltétlenül érvényesíteni szerető férfiak felett is. Hiúba ! az asszony minden körülmény között, jóban, rosszban, mindig csak asszony; megtartja, ha halványabban is a nőiség vonásait, s ez állandóságával végre is győz: míg a férfi gyakran megszűnik férfi lenni s elveszti egyensúlyát. Erkölcsileg az asszony asszonynak többet ért, mint Bolyai János senki előtt meg nem hajló természete dacára is férfinak."... 1 ' BedöhAZI JÁNOS: A két Bolyai. Marosvásárhely, 1897. 374. 1. 1* 3
