Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Toldiné ineg a lyányt tartja mindig szemmel, Nem aval [!] a nyájas édes-anyaszemmel, Hanem mostohával, amilyennel soha Nem nézhetne irigy napa vagy mostoha. (Daliás idők első clolg. V. 17.) Toldiné harciassága fia tivornyáinak hírére robban ki igazán. Nyomban cselekszik: befogat, utazik. A fia várából hallatszó trágár daloktól nem retten vissza. Belöki az ajtót s „bátran, erős hangon így pattog a nyelve": Ki, ki orcátlan had! ez a fiam vára: Nem hagyom a házát, javait prédára! En mondom az anyja: el, el! haza innen! Parancsolom! tüstént takarodjék minden". (Toldi szerelme, VI. 43.) Ez a határozott, parancsoláshoz szokott nagyasszony, aki várnagyokat, szolgákat rendel magához, faggat fia felől, az első rész fiáért hangtalanul küzdő anyaiípusával szemben új vonásokkal gazdagodott. Ebben már van a házát kormányzó, övéi ügyeit intéző, árvákat védő Rozványné egyéniségéből is. Arany, mint a Rozvány ház lakója, a mindennapok közelségében látta, figyelte a ház asszonyát s így nem lehetetlen, hogy kemény, határozott egyéniségéből kölcsönzött vonásokat a középső rész Toldinéjához. Rozvány Józsefnek és Christian Persidának három gyermeke volt: András, György és Erzsébet. Az elsőszülöttről, Rozvány Andrásról írja Arany: „Egy nap derült volt reád s reám" — „Kortársam R. A. halálán" c. öregkori versében. Egy nap derült rájuk valóban, mert egy napon születtek. Csak amíg a tehetős Rozvány-házban gondtalan jólét fogadta az elsőszülött fiút, addig a Kölesér utcai „bogárhátú viskó"-ban paraszti szegénység Arany György és Megyeri Sára tizedik gyermekét, a vézna kis Janit, akinek nyolc előtte elhalt testvért kellett öregedő szüleivel feledtetnie. Rozvány József elsőszülött fiát, Andrást, a családi hagyományt jelentő kereskedői pályára nevelte. Amikor Arany hozzájuk került tanítónak, egy szobában lakott vele. Rozvány Gabriella írja 1956-ban emlékirataiban, hogy nagyapja Rozvány József házában, gyermekkorában még látta annak a szobának ablakába karcolva, melyben a két fiatalember lakott —- Arany írásával — azt a két sort, melyet a családi hagyomány és emlékezet a költőnek tulajdonít: 15