Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

és gyermekeit, kérdezte anyámtól, kik légyenek? anyám Aranyné! menyének, gyermekeit pedig unokái gyanánt mutatta be. Kaufman kérdé: hát a fiai hol vannak? Anyám ötölve-hatolvafelelt. Kaufmann tábornok illetődött s részvétteljes hangon mondá: „értem asszonyom! az öregek, nők és a kis gyermekek itthon az ifjak meg a táborban: do ne aggódjék; ha fiai a csatában eddig el nem vesztek, meg lesz kiméivé életük és polgári szabadságuk. Békeegyesség leend és általános amnesztia." A muszkának ellágyult a szive szerencsétlenségünkön. 0 hitte, amit jóhiszemüleg tudni vélt: mi pedig megértük azt, amit megtörténhetőnek nem gondoltunk. * Arany nem messzire bujdosván el Szalontától, értesítést vett, hogy a muszkák nem ellenség módjára viselik magukat, — lassan-lassan közelebb húzódott Szalontához. A szomszédos Árpád községből már levelet is válthatott, nejével. Majd azt is látta, hogy a községek közti közlekedés megnyílott, bujdosásából, 10- 14 nap multával, hazajött és néhány napra beállott az atyám házához, én helyettem fiának. XVIII. A FORRADALOM UTÁN A világosi fegyverletételre következett, s mintegy négy hétig tartott meghurcoltatás után én is szerencsésen hazavetődtem. Arany ekkor már családjával együtt a. most is élő Balogli Mihály azon házába költözött, mely jelenben a katholikus paplak háta megett Molnár Ivárolyé. Hazajövetelem után azonnal meglátogattam őt. Bár sok oka volt, a napi renden lévő elfogatások, s családja fentartásának gondjai miatt levortnek lenni, ő mig is engem nyugodt magatartással's meg nem törött lélekkel fogadott. Csak sóhajtásként fejezé ki: „et nos quoque floruimus, sed flos fűit ille cudueus." Kérdésemre: „hallom, Sz.emere és Batthyány erősen ösztönöztek a menekülésre „azt felelte: „Hazámtól, családomtól csak a halál választhat el, legyen ez akár természetes, akár erőszakos." . . . Busán távoztam el Aranytól, mert tudtam, hogy minden rettetentlietlensége mellett is két aJpesnyomása van. Az egyik a (már általam emiitett s ő általa megirott): „Magyarország történelme dióhéjba szorítva", mely müve az, osztrák uralom liitszegéseit megdöbbentően állítja a hazafi megbirálása elébe. A másik az aradi, marosi államhidnak a szalontai nemzet őrök által felgyújtása és elégetése. E nagy értékű államiadat nem az. Aranyék százada gyújtotta fel ugyan, hanem egy másik, előzőleg Aradra vonult szalontai nemzetőrszázad, és pedig felsőbb katonai parancsra . . . Mint emlitém, Arany százada nem vett ugyan részt a Ilid felégetésében; de mélyen aggasztotta őt, hogy a hid elégetésért magét S/.alonta városát fogják felelősségre vonni, mert a szalontai nemzetőrök önként vonultak ki Arad város védelmére és épen Arany buzdítására. Ez. volt Aranynak a második alpes nyomása. Naponta érkezett hozzánk liire az elfogat ásóknak ós sok esetben semmis dolgokért, vagy rosszakaratú árulkodásra. A szolgabiráknak érde1 ü9