Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

mondá: „ki tudja miért volt ez igy jobb mind reám, mind a közügyre nézve?" Tudván a bekövetkezett eseményeket, mindenesetie így volt jobb Aranyra ós családjára nézve. ...Megyénkben Szaloniának hadi szolgálata és áldozatkészsége volt kiválólag igényho véve . . . Szalonta nagy állomása volt a szervezés alatt lévő és átvonuló csapatoknak. A roppant terhek viseléséhez részrehajlatlan intézkedés, buzdító és lelkesítő szavak kellettek. Ezeknek felelt meg Arany a legnagyobb odaadással . . . . . . Ó Petőfit a nemzet Tyrteusának magasztalja; de hogy Arany is a maga idejében a nemzet Tyrteusa volt, még senkitől sem hallottam méltánvlani. * Föl lóvén, itt a hallgatag, csendes, (szalontaiasan) „vizet sem zavaró" Aranynak vakmerősége említve, nem mulaszthatom el egy általa nem keresett esetnél kitüntetett hidegvérű bátorságát felemlíteni. Már emlitém, hogy Szalontán képezték ki 1849 telén a VII f-ik huszárezred újoncait. Ezen ezrednek egyik fiatal hadnagya és egyik szomszédbeli megye nagy birtokosának fia, ki ma is életben van, a városházához belépve „foghegyről" kérdezte Aranytól: „maga a jegyző?" mire ő nyugodtan felelte: „nem, hárman vagyunk jegyzők." — Erre a huszártiszt indulatosan: „én magától kérdeztem jegyző-e ?" Arany ismét az előbbit felelte. A hadnagy hevesen a kardja markolatára csapott: de Arany hirtelen elébe állott, mereven mint egy szobor, csak a szemét szegezte reá. A hadnagyocska ki nem •állotta a merev nézésnek varázs hatalmát, kirohant a városházából, s az őrnagyhoz ment: ettől elégtételt kívánt, vagy—mint mondá, összeaprítja azt a jegyzőt, ki őtet kifigurázni merészelte. Rájött végre az őrnagy, Bersek József, — ki Aranynak nagy tisztelője volt, —• hogy a hadnagynak Arannyal van baja és hogy ezt: „maga a jegyző" fitymáló szóval megsértette, a hadnagynak először is azt magyarázta meg: ki az az Arany? azután erélyesen követelte tőle, hogy Aranyt egész tiszteleltei engesztelje meg, hozzá tévén, hogyha ezt megtenni vonakodnék, ugy ő az egész tisztikarral pleinparade felöltözve, fog Arany elébe lépni, :s tőle egy gyermektiszt által lett megsértéséért bocsánatot kérni. A fiatal hadnagy csakugyan megengesztelte Aranyt, s azután még az utcán is látták őket együtt sétálgatva beszélgetni. * Aranynak e huszártiszttel való esete analóg a Hatvanival, a hírhedt íibrudbányai hőssel való esete is. Hatvani Szalontán is toborzván csapatát, első idejövetele alkalmával kardcsörtetve nyitott be a városházába, hol Arany asztalánál csendesen dolgozott, s kérdé tőle: „Hol lakik Arany János." Erre Arany nyugodtan felkelt asztalától s az ablakon át lakára mutatva mondá: „ott azon három ablakú, cseréppel fedett házban." Hatvani meg sem köszönve az útbaigazítást, egyenesen Arany lakához törtetett, s ott találta Petőfit. Pestről ösmerősök lévén, sokáig beszélgettek a mozgalmas idők eseményeiről, Arany a déli ebédre hazamont, s amint a szobájába lépett, Petőfi bemutatta Hatvanit Aranynak. Ez hidegen mondá: „mi már találkoztunk üljünk az asztalhoz!" 107