Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

1 el a/, égből. A negyedikben Aranyszájú szent János nyomorúságos utazását irja le az ég nyikorgó posta taligáján. E levél cime: Az égből. Borbély Pál kedves druszámnak pán fogói kegyességgel Szalontán. Franco." Ez a levél öt lábas rímes versben van irva. Az egész levél ugy, amint Arany fogalmazta, birtokomban van; de triviális pajzán humoráért sem itt, sem más helyen nem közölhető. Tudatommal Arany Szalontán senkinek sem irott névnapi köszöntőt, holott ez a legnagyobb megtiszteltetés sorába vétetett volna: hogy mégis Borbély Pál főjegyzőnek ilyent küldött, abban leli magyarázatát, hogy Arany jó szivével az öreg urnák örömet kivánt szerezni, s célját el is érte. * Arany, midőn összes műveinek kiadását eladta, nagyobb összeghez jutott. Ebből elhelyezett 10 ezer forintot egykori tanulótársa, szalontai Pápai Ferencnél, vagy is annál, ki gyermekkorában az ő (Arany) avas bundáeskáját végig hasította. Néhány évig Pápainál volt ez a pénz. Ez a Pápai ismeretes lévén azon körülményemmel, hogy egy rokonom melletti szerencsétlen kezesség vagyonomat megrendítotte, ő maga ajánlotta fel nekem Arany tőkéjét. Én ezt elfogadtam. Arany pénze tehát néhány évig így nálam volt. Ekkor meg én jutottam tudomására, hogy szalontai Kenyeres János, közös ifjúkori barát Alannyal és velem, nagy veszteségek folytán, az uzsorások kezébe került, én szólítottam meg Kenyerest, hogy az Arany pénzét neki átadhatom. Arany ebbe bele egyezett és én Kenyeresnek kifizettem az összeget. E pénzt végre Kenyeres örökösei fizették vissza Arany örököseinek. Szinte meseszerű, hogy ily —sorsunkhoz képest —jelentékeny összeg vándoroljon egyik kézről a másikra a hitelező, csak utólagos tudásával; de Arany jó szive ebbe beleegyezett, nemcsak, hanem a törvényesnél mérsékeltebb kamattal is megelégedett. * A világosi fegyverletétel és meghurcoltatás után szerencsésen hazakerülvén s találkozva K [enyores] J[ános] barátommal, — ki nemsokára llaynau szolgabirája lett, — ez engem nem annyira rossz akaratból, mint pajzánkodó impertinentiából következő szavakkal fogadott: „Kidőlt a Kossuth levesse, Alind elhagyta a nemesse." Ez a mondat, bár csak travestálása volt egy régibb kortesnótának, nekem nagyon fájt; miért is később helyben szolgabirává lett K[enyeres] J[ános]-t kikerülni igyekeztem: de a helybeli szolgabíró jó bizonyítványára, részint az osztrák katonáskodástól való szabadulás, részint ügyvédségem gyakorol hatása tekintetéből, nagy szükségem volt. Makacskodtam megkérni ezért ifjúkori barátomat, a szolgabírót. Arany jó szive e szorongatott állapotomban megtalálta az eligazodást. Ő maga irta meg részemre a legjobb bizonyítványt, K[enyeres] J[ános] szolgabiróval ezt aláíratta, és ő maga hozta el hozzám. Engem Arany ezen nemes tette nagyon meghatott, s csak ezt tudtam neki mondani: „Jó szivedet Jani sohasem tudod megtagadni!". . . * Már említőm Aranynak viszonyát Balogh János barátjához. Ez testvéreivel azaz harmadmagával osztozott meg egy táblaföld örökségen. Mérnök ekkor nem lakván Szalontán, Aranyt kérték fel, hogy osztaná el köztük a földet. Arany ezt barátságból nemcsak szívesen megtette, hanem 11* 1G3