Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

fejét, mindég n/. égnek nézett, hol társai a léget hasítva, szabadságnak örvendenek. Arany sajnálkozással sokáig elnézegette ezt a rabgólyát s megírta versét. * Az első honvédek, kiket 1848-ban Szalontán láttunk, azok voltak, kiket Bethlen Olivér Kolozsvárott toborzott össze. Váradról jővén, hirükre a szalontai határ széléig elébe mentünk, s itt hazafias ovátióval fogadtuk őket. Első megpillantásukra igen kedvesen lettünk meglepetve, llv szép 70—-80 ifjút egy csoportban látni ritkán lehet. Midőn pedig szellemi tehetségeikkel is megösmerkedtünk, el kellc ösmernünk, hogy ezek Erdélynek elité ifjúsága. Fogadásukkor kinyilvánítottuk, hogy Szalonta vendégei leendőnek. Beérkezvén a városba, a városháza előtt sorakoztak. Itt a város birája üdvözölte őket, oldala mellett Arannyal. Közölük Elekes Pista köszönte meg a Szives fogadást, kitűnő hazafias szónoklattal. Arany gyönyörködve legeltette szemét a szép, művelt lelkes ifjúságon. Nem kellett szállásmester. Szétkapkodtuk a szép csapatot, s vittük szállásra lakainkba, hol déli ebéd, 3—4-re közülök, már várakozott. Arany délután 5 Óra tájban a bátyám boltjába jött, hol épen én, továbbá Fónyad József, . . . (ki később Szenttamásnál golyót kapta, és (a most is élő) Csáky György, később honvédszázados, voltunk együtt. Arany egy verset nyomott a kezembe, melynek t intája alig száradt még meg, s kezdtem fenhangon olvasni. „Süvegemen neinzetiszin rózsa, Ajakimon édes babám csókja; Ne félj babám nem megyek világra: Nemzetemnek vagyok katonája." A boltban egy ócska flauta volt. Fónyad József, ki jó flautás volt, elővette azt, s megkísérté a versnek dallamot adni. Én a dallamot utána hangjegyeztem, s fél óra alatt nyélbe lett a dal ütve. Már oste a honvédekkel, együtt daloltuk az uj szerkezetű dalt. Ok levitték ezt Szegedre, hol a [IT-ik •zászlóaljba lettek besorozva, és terjesztői lettek Arany dalának. En négy hét múlva mentem le a becskereki táborba. Elcsodálkoztam, liogy honvédeink és nemzetőreink minden mulató helyen csak az Arany versét és tisztán a Szalontán rögtönözve készült dallamát éneklik. Minthogy a dal szerkesztésébe némileg én is befolytain, kíváncsiságból kérdést lettem a különböző vidékről egybegyűlt ok egynémely i kéhez: „hol hallották először ezt a dalt ?" mindegyik a maga községét nevezé meg forrásának. Elcsudálkoztam azon, mily gyorsan képes az egész hazában egy dal elterjedni, ha az a fellelkesedett nép szivéhez szói, és hogy gyors vándor utjakipuhatolhatatlan. * Szabadságharcunk leveretése utáli vidékünk nagyon el lett árasztva alamizsna kérogető béna honvédek által. Saját szomorú sorsunkat még keservesebbé totte ez a látvány. Arany jó szivét ez mélyen megillette, s mély fájdalmának a „Koldusének"-ben adott hangot . . . Hogy ezt a kolduséneket ő 1850-ben megirta, nem csodálom, mert jól tudom, hogy el nem folytható elegiai hangulata hajtotta reá; de azt máig is csodálom, hogy ő ezt, megírása után csaknem azonnal, tehát 1850-ben, midőn az árulók füle minden résen hallgatózott, egy nyilvános összejövetelünk alkalmával, a vendéglőben, egész terjedelmében ünnepélyesen elszavalni merészelte. 11 Sáfrán: Arany János Kii