Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Tiszteltük és becsültük őt, és ő ezt őszinte jó szívből eredetinek vévén, későbbi válságos napjaiban is, miről alább szólandok, szülőimet igen nagybizalommal ajándékozta meg. Aranynak Juliskájához, később nejéhez, nőtelenkori viszonya alig van megérintve életiratában. Halála után a lapok emlegették, hogy hagyatékában Juliskájához irott szerelmi dalai feltaláltattak volna. Mindezekről ón keveset, az utóbbiról különösen semmit sem tudok; hanem azon kevésből, amit tudok, biztosan következetetem, hogy Arany sokkal becsületesebb volt és szive leghevesebb érzelmein sokkal uralkodóbb, hogysem állapotának bizonytalan voltában, (mennyiben altamtóságát végcéljának maga sem tekintette, rendes tanárságra pedig, minthogy a főbb iskolákat be nem végezte, igényt akkor még nem tarthatott) Juliskájától évekig tartó várakozást kiköthetett volna. Ez az Arany, mélyen érző szivéhez képest, joggal poetikusnak mondható lelki állapot, szemben Ercsey Sándor ügyvéd árvájával, a szép szőke, piros arcú, egészséges, gömbölyű testalkatú és szép lelki tehetséggel megáldott Ercsey Juliánná hajadonnal, a legnagyobb csend és legnagyobb titoktartásban folyt le; vagy is mint ő mondja: „Nem kiabáltam a természetet, Csak érzem mit szivemben ültetett ..." Szivük ügyének titkát, jó sokáig csak két egyén tudta, Juliskának nénje Zsuzsanna, férjezett Nagy Jánosné és édes anyám. És ez, — Arany minden tettét és körülményeit megbíráló okossága ésönzetlen, nagy jelleméhez képest, — nem is lehetett máskép. Átérezte ő a reménytelen szerelemnek legnagyobb fájdalmait, de erőt adott lelkének a jobb jövőbe vetett hite és reménye. 1837 elején még csak rendkívüli majd közepe táján rendes alt anitólett. Ekkor még csak 20-ra menő éves volt. Tanítóságának ezen első évében nagy súllyal nehezedett lelkére a közönség balitélete szinészkedése miatt. Ezt kellett neki, minden társadalmi örömöktől való visszavonulás, és tanítói nagy szorgalmának kifejtésével elenyésztetni. Ez, egy év alatt, neki sikerült. Társadalmilag ismét közbecsülté lett. 1837 augusztus hó elején jött a mi házunkhoz mint már emlitém, nővérem tanítása végett. Ercsey Juliánná néha-néha édes anyámnál látogatást tett és ezt anyám jó szivvel fogadta. Arany, Juliskáját itt, vagy az utcán látva, vehette komolyabb számításból szemügyre. Az tény, hogyha Arany megtudta Juliskájának anyámnál látogatását, ő maga is bement anyám szobájába, s Juliskájával szokott illemes magaviselete és komolyságával társalkodott. Ebből szenvedélyes érzelmekre, vagy kölcsönösen tett igéret, vagy elfogadásra követ keztetbetni nem lehetett. Azonban hallottam Juliska által Arany szép tehetségét dicsérni, s; azt mondani: jobb sorsra érdemes . . . . . . Arany 1838-ik évi iskolaszünet alatt szalontai járás főszolgabírójához, kitűnő bizonyítvány kapcsában, irnokságért folyamodott, settől azon Ígéretet nyerte, hogy 1839 év tavaszától írnokául fogja alkalmazni. Megjegyzem, hogy azon időben a főszolgabírók alkalmas Írnokai tartottak igényt a községi jegyzőségekre. Arany a főszolgabírótól nyert szóbeli ígéretre tanítói állásáról lemondott. . . . Nem szükséges sokáig keresni Arany ezen lemondásának okát. A francia közmondás: „C'herehez la femme" azonnal rávezet, és ez nem le146