Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)
Erre határozottan nem felelhetek; de ha ismeretes adataimra fektetem véleményemet, ugy csak azt mondhatom: majd semmit, vagy lefelebb csak annyit miről alább emlitést teendek. Szalontán ős időktől divott a fejfákat sírirattal ellátni. Ezeket leginkább a jelesebb tanítók által Íratták meg, s szívesen fizettek érte egy-két darab ezüst tallért sőt vagyonosabbak egy aranyat is. Nálunk Aranyt sírirat készítéséért néhányan megkeresték, s ő készített is. Olvastam ezeket. Mindegyike szellemes volt, s mester kézre vallott. . . E síriratok egeikének elolvasása alkalmával megkértem Aranyi, mutatná meg irott költeményeit: ő sóhajtva mondá: „nincs egyse belőle, mindnyáját megsemmisítettem, nem is akarok többé költészettel foglalkozni, kiábrándultam, ezután csak a kenyérkeresetnek fogok élni. Ezeket a sírverseket is csak azért Írom, nehogy rossz érzést költsék fel azokban kik gyász állapotukban bizalommal fordulnak hozzám." . . . Arany azon elhatározásához, hogy többé költeményeket nem ir, • erősen ragaszkodott: ezt látszik igazolni a föntebb érintett, s birtokomban levő „Morgenlied" forditása is, melynek csak első-versszakát szedte rimbe, a többit már csak prózában fordította le nővérem számára. . . . Tschokke „Stunde der Andacht"-jának egy kis részét is lefordította a következő alkalomból. Egy tisztes öreg ur, kit megneveznem a tisztelet tilt, Tschokke „Stunde der Andacht"-jának néhány fejezetét magyarra lefordította. Ezen fordítását átadta Aranynak, hogy nézné össze az eredetivel. Arany hozzá is fogott az összeegyeztetéshez, de minden nyomon igazítani, vagy törleni valót talált a kéziraton. Nem tudta, mit csináljon? Ha sokat törül, vagy közbeszúr a kéziraton, fájni fog az öreg urnák; ha pedig meghagyja, ugy amint Íratott, s esetleg nyomtatás alá adatnék, akkor blamirozva lenne az illető. Ekkor épen itthon voltam. Arany megmutatta nekem is a fordítást, és az eredetit . . . — Sokáig tanakodtunk e kényes dolog felett. Végre Arany azt mondja: nincs mit tennem, mint lefordítani újból az egészet és tisztázva visszavinni. — így is tett, és ez neki nagy időrabló munkájába került; de megtette jutalomra nem számítva, egyedül tiszteletből az öreg iránt. Arany elvitte az öreg úrhoz a gondos és szép irályu fordítást, s várta is sajtó alá bocsáttatását; de valószínűleg az öreg ur észrevette, hogy az ő forditása igen gyarló az Aranyé mellett, s nem akarván idegen tollakkal ékeskedni, a fordítás soha sem látott napvilágot. Én ismételve elolvastam Aranynak ezen fordítását, összeegyeztem Tschokke eredetijével, s azt oly szép és lélekemelőnek tartottam, mint az eredetit. Aranynak ez a remek forditása is elveszett. Lehel, hogy ezen elbeszélésem folytán az előfog kerülni. Óhajtom, hogy ugy legyen. Fentebb azon meggyőződésnek adtam kifejezést, hogy Arany költeményeinek elégetése óta, költemények Írásával nem foglalkozott. Nem is foglalkozott mintegy nyolc évig, vagv is azon ideig, mig egykori tanulótársa, Szilágyi István, a most is élő m.szigeti felső-iskola-igazgató, egykor szalontai rektor és barátja, őt a költ ői toll felvételére nem buzdította, sarkalta. Szilágyi, három évi itt lakta alatt, Aranynál étkezett. Munkaszünet: idő alatt mindig együtt voltak és egymás barátságának éltek. Társalkodásuk tárgya rendesen a nyelvészet és tudomány volt . Történt. bogv Szilágyi itt laktábai, egy magyar syntaxis dolgozatával a m. t. akadémiától jutalmat nyert. Ezen barátjának folytonos biztatása, az akadémiától nyert pályadijja, Aranyra döntő hatással volt. 144