Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

Und thaute Segen hin, Und goss, gieng einer wo naelit spat, Im Dämmerlicht auf seinen Pfad. Bald hellte sich die Frühe Im kühlen Morgen weh n. Auf Einmal steigt, o siehe! Die Sonne, roth und schön; Erst Berg und Wipfel, dann das Thal Mit Thau betröpfelt, glühn im Strahl. Von Jubeln lebt's und webet Durch Feld, Gebüsch und Luft: Das Vieh voll Muzhes strebet, Und schnaubt den frischen Duft. Das Vöglein schüttelt sie von Thau, Fliegt auf, und fingt im Indien Blau. Mit lieiterm Aug' und sinnend Geht nun der Mensch, und schafft, Sein Tagewerk beginnend, Voll Lust und junger Kraft; Er geht mit Singen und Gebet h; Und was er vornimmt, das geräth. i Gott, deine Sonne raget, Und strahlt uns Lieb' und Macht! Wohl uns hinfort, wann's taget Nach unsrer letzten Nacht! O Gott! in deinem Sonnenschein Wer wollt e nicht auch gern erfreuen ! 'S áldást harmatozott. És kiöntözte azt, mikor valaki későn járkál. Alkonyatkor az ő ösvényére. Majd feltetszett a' hajnal Hűvös reggeli szellőkkel. Egyszerre fel kél, óh ni! A' nap pirossan és szépenf Előszször, hegy, és tető, majd a völgy 1 larmattói betsepegve égnek a sugárban. Minden örvendő hangokra ragadtatik. Mezőben, bokorban és levegőben A' barom vidámsággal telve ugrál Es szíjjá a' friss levegőt. A' madárka megrázkódik a harmat tói Fel repül, 's énekel a' tiszta kékségben. Vidám szemmel és gondolkodva Mégyen most az ember, 's munkálkodik Napi munkáját elkezdve, Kedvvel és új erővel telve. Mégyen énekelve és imádkozva; 'S a' mihez kezd, abban boldogul. Istenem! napod tündöklik És szeretetet 's erőt sugároz belénk. -Boldogok lészünk, mi; midőn majd megvirrad Utolsó éjszakánk után. Oh Isten ! nap fényednek Ki ne örvendene? 132