Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

jött valaki, s itt kelett hagyni, ugy, hogy most azt sem tudom, hogy mit irtam az elején. Azért kérlek végy béketűrést az olvasáshoz, s betűzd ki belőle amit ki hagytam is; másnak igazán el nem küldenem. Most férjem, fiam akadémiai gyűlésben vannak; most esteli nyólcz óra,' és még egyedül vagyok, fel használom az alkalmat, be végzem, pedig már le maradt a napi postáról. Követek váltak délután nálunk, a kik a napi űléssen jelen voltak . . nem várnak semi eredményt, hiszik, hogy minél elébb el oszlanak. Deákot igen rosz kedvűnek mondják; csűgedtebb, mint vólt bármikor. Ez igen rosz. jel lelkem! Ö mindég derűit szokott lenni. Tegnap Szentkirályi vólt nálam jó színben vólt, s ezt mondtam neki, s azt mondta rá, bogv ,,bár ne válnék most egésséges, szégyen most egy jó hazafinak jól nézni lei" Ilyennek most a kedélyyek minden ember rosz kedvű, kétségben van esve, a haza sorsa fölött. Halom, hogy a le írat föl olvassásakor, ropant morgás vélt halható, nem nyomhatak el a nem teczést. írok irok ösze visza mindent, a miről ma halottam beszélni mint ha azt lapokból épen ugy meg nem tudhatnád; hogy meg érdemelném lia ki kaczagnál érte. Miért nem is jöheezföl? mennyi mindent ösze nem beszélnénk. Az enyémek most is nevetnek bennünket. Szivemből imádott kedves Nénemnek, adjon a Mindenható jobb egésségot, tarosa meg azt a jó egésségétt, frisseségét, a mitt mikor utólszor szerencsém vólt is láttam! Szeretnék én még az ő körében néhány jobb napott tölteni. Kálnámmak meg Ígértem, hogy ha Isten eltett, le megyek jövő nyáron hozájok pár hétre; nem tudom létesülhet e sokszor ingadoztam már előre, hogy, hogy hagyom itt az itt, levő cnyémeket, Nem jó az, ha az ember nagyon szereti a hozátartozóit. Irtóztató aztán, ha valami csapás éri. Szegény Gyulay ! ha látnád mivé lett ez a derék ember; meg van a lelke törve egészen. Nem jár sehova csak hozzánk jön el; Az ő fájdalma is az egyedűliségben talál enyhülést. Én azt hittem hogy csak én vagyok olyan szerencsétlen hogy a sokaság terhemre van. Most látom hogy az igazi fájdalom másnál is hasonló. Ölelünk mind a hárman édes Bettám. Édes Néném kezejit csókold meg helyettem Te pedig ne feledhez meg a téged szerető Aranynéról. 32. Arany Jánosné Rozvány Erzsébetnek Pest januárius 14 18C7. Lelkem jó Bettám! Régen készülők, hogy írok neked, néhány liétt ólta olyan hangulatban voltam folytonosan miszerént jobbnak látam a halogatást, mint neked kelemetlen porczet szerezni. Ösmerve irúntunki önzéstelen szeretetedet!; nem akarhatam hogy lelked visza esék, csak kis időre is a fájdalomban. Oh édesem! iszonyúak voltak nekünk a deczemberi napok, és a karácsonyi szent űnepe; minden perezűnk arra a fájdalmas napok és órákra emlékeztetett. Hát még mikor János napot jötek köszönteni'! az az utolsó megköszöntése a mi felejthetetlen angyalunknak, hogy tépte a [így!] föl a sebről a köteléket! Óh Bettám! miért kellett ezt nekünk meg érni ? Alig józanodtunk egy kissé a kábultságból, jött az a rendelet, hogy ki vétel nélkül busztól huszonháromig, katonának kell lenni. Éldd belé magad abban a gondolatban, abban az érzésben a mit mi akkor éreztünk. Egy ével 104