Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (A MTAK kiadványai 19. Budapest, 1960)

18. Arany Juliska- Rozvány Erzsébetnek Kedves Bettim! Szemgyuladásoeskám lévén csak rövid de velős szavakban akarom megköszönni szívességét melyet titokban ellenem elkövetni szándékozott . Olyan nagy bálával veszem a sipkaszándékot, mintha már megtestesült sipka volna, hanem én is szépen kérem ne rontsa vele a szemét. Nemcsak nem érdemlem meg, — ezt hiába mondanám, reám disputálná hogy de b'zon megérdemlem — hanem kárba is veszne a munka, miután házi sipkám van is, s nem is használom. Olyan bő fejtakaróval áldott meg az anytermészet hogy ezon kivűl semmi fedőre nincs szükségem, sőt míg ettől megszabadulhatok is egy-egy borbély-új-felhólyagzásba kerül bele, s igazán jobb szeretném ha kalap nélkül volna divat járni. Fogadja tehát kézcsókomat a jó szándékért, s levélzái adékúl is. Pest július 12. 1860. Laczi 30. Arany Jánosáé Rozvány Erzsébetnek Pest november 10. 1866. Édes jó Bettám! Borzasztó álmom vólt a mult éjei. Meg halva ravatalon látalak. Iszonyú lelki kíntt álltam ki. Istenek hála érte, hogy csak álom vólt! Kétségben voltam esve, hogy mind azokat t el kell vesztennem a kiket én annyira szerettem és szeretek. Nevetséges dolog, hogy én ezt meg irom, de annyira be véssődött mint álom is a lelkembe, hogy nem tudok elent állni érzelmemen, [így!] hogy ezt veled ne tudassam, ós annál inkább, mert régen nem örvendeztettél meg kedves soraidal. Hogy vagy? hogy vannak kedves tieid? Adja Isten, hogy jól legyenek mindannyian! Mi rendes állapotban vagyunk; jó Janim elégé jól; most már meg kezdve hivatalos munkálkodássá!; a nagy félelmektől pcrczenkénti rettegessektöl menten folytatja. Laczim az én páratlan jó fiam, szinte fojtatja a maga köteleségét, híven és szorgalommal, tiztől ketőig a Hitelintézetnél, azon tüll, egy részét idejének magán dologra fordítja, más részét a királyi táblánál adott perek ki dólgozássával tölti el; de mindég hasznossal, nem henyeive. Magamról mit írjak? gyengélkedem most -— és igen sokszor; a héten is feküdtem pár napot, de iia tehetem mindjárt föl kelek, mert látom, hogy milyen nagy aggodalmat szerzek az enycimnek ha bajomat látják. Igazán sokszor erőt veszek magamon, el titkolom bajomat ellőtök, hogy ők nyugton folytathassák dólgajikat. Ez ígyvan jól, ennek így kell lenni. Most Szentkirályi rendelt valami gyógymódott; megkíssértem, meg látom mi sikere lesz. Tegnap vólt nállam, a régi bajomról tudakozódni, s el mondtam ujabb bajaimat neki, ígérte hogy segítni fog ezen is. Még ő kérte ki magának, hogy többször meg látogathasson. Milyen kegyes! Egy olyan ember a ki annyi mindenféle országos dolgokkal el van foglalva nékem ezt a nagy áldozatott teszi; Óh Édes lelkem, milyennek a nagy lelkek! Az ország gyűlés meg nyílik, nem tennéd meg az azt az áldozatott, hogy föl jöjj ? Most már ojkor ojkor én is el mennék veled igyekezném, a mennyire tehetségemben áll, idődett kedvesebben töltetni el, mint az év elején t öltötedd. A látogatások is gyakorinbbak leimének; még kedvedért a színházba is el el mennénk, csak jönnél. Gondold rá magad lelkem. Nem kell ám, 102