Csapodi Csaba: A proveniencia elve a könyvtárban (A MTAK kiadványai 17. Budapest, 1959)

8 lehetett csak beiktatni. Ez a komplikált jelzetrendszer forrásává lett a könyvek gyakori elosztásának, a szakkatalógust helyettesítő szak-inventáriumok pedig áttekinthetetlenekké váltak. Ilyen körülmények közt az új raktári rendre való átállítás és átjelzetelés a racionalizálás szempontjából nemcsak kívánatos, hanem kényszerítően szükséges is volt. De nem kívánta meg a régi rend fönntartását a proveniencia elve sem, hiszen a betűrendes beosztás miatt a szakokon belül a beszerzés időrendjében való szerves fölépülés úgysem érvényesült itt. Ezen a speciális körülményen kívül érthetővé teszi a rekatalogizálással kapcsolt átszámozási eljárást az időpont is, amelyben ez a módszer elkezdődött. 1936-ban a Széchényi Könyvtárban és még sokáig más könyvtárakban is az egyetlen, sima numerus currens jclzetclés volt érvényben. A sokféle, komplikált rövidítésből összeállított szakjezetekkel szemben az egyetlen számsorban futó folyószám nagy előnynek látszott, és a centiméterpontosságig megtartott nagyságrend jelentékeny helymegtakarítással is járt. Mióta azonban a könyvtárak általában rátértek a betűindexes vagy az ugrószámos numerus currensra, illetőleg a különböző segédkönyvtárakban elhelyezeti könyvek számára ismét komplikált betűcsoportokat alkalmaznak, azóta az egyetlen számrendet biztosító és sok helyet megtakarító sima numerus currens előnyei is csak kis részben maradtak meg. A mai körülmények közt tehát a rekatalogizáláshoz továbbra is csatlakozó átszámozás a legtöbb könyvtárban nem indokolt. Előny kevés jár vele, hátrány annál több : fölösleges munkaerőfogyasztás és hibaforrás. Hiszen az új jelzeteket végig kell vezetni a beszerzési naplókon vagy régi inventáriumokon, törölni a könyveken kívül, belül. Ez pedig nemcsak hibaforrás, hanem a könyveket rongálja is és elcsúiítja. A proveniencia elve tehát itt azt kívánná, hogy rekatalogizálás eseten se változtassunk a könyvtár régi állományának eredeti rendjén és jelzetein.

10 Sokkal helyesebb egy bizonyos időponttól kezdve, tehát az újonnan folyamatosan beszerzett könyveknél kezdeni meg az új fölállítási rendet, a numerus currenst, és a régi, szakokban álló anyagot hagyni, hogy idők múltával fokozatosan elválva a modern, élő anyagtól, a maga egészében régi könyvgyűjteménnyé váljék a maga korának megfelelő rendben, jelzetekkel, a beszerzést eláruló sorrenddel.

1

1 Kivételesen előfordulhat azonban olyan eset is, ahol a rekatalogizálással kapcsolatban nemcsak hogy elkerülhetetlen az átszámozás — mint a Széchényi Könyvtár esetében láttuk —, hanem éppen az átszámozás teszi lehetővé a korábban föladott proveniencia elvének új alkalmazását. Ez történt az Akadémiai Könyvtárban az ősnyomtatványgyűjtemény új katalogizálása alkalmával. 1954 előtt ősnyomtatvány-gyűjteményünknek csak kisebb részéről volt katalógus, arról, amelyet még 1886-ban HELLEBRANT Árpád dolgozott föl és közölt nyomtatott katalógusában.

1

2 Ez a katalógus időrendben adta az anyagot, előbb a datált ősnyomtatványokat a megjelenés évrendjében s azon belül a megjelenés helye szerint, azután a datálatlanokat. A gyűjtemény raktári jelzeteit a LLELLEBRANT-katalógus számai adták. 1

0 Ezt az elvet BEBLÁSZ Jenő vetette föl először az Akadémiai könyvtárban. 1

1 Ezt a módszert követi 1953 óta a budapesti Egyetemi Könyvtár. L. DOMANOVSZKY Ákos: A leltározás és raktározás új rendje a budapesti Egyetemi Könyvtárban. Magy. Könyvszle. 1955. 161-167. 1. 1

2 A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában levő ősnyomtatványok jegyzéke. Bp. 188G.