F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig (A MTAK kiadványai 14. Budapest, 1959)
3—6 óra között is lehetett a könyvtárat látogatni. Az Akadémia tagjain kívül elnöki engedéllyel más tudósok is használhatták. Megszervezték a kölcsönzést is : egyhavi határidőre egész éven át kölcsönöztek, tehát az akadémiai szünet alatt is. Kézikönyveket soha, ritka munkákat, kéziratokat a kisgyűlés engedélyével lehetett elvinni. Az engedélyt elsősorban az akadémiai munkákhoz adták meg, mint amilyen a Nyelvemléktár kiadása volt. DÖBBENTEI pl. tömegesen tartott magánál nyelvemlékeket, s csak az 1849. évi ostrom után szállította vissza sietve az anyagot, nehogy nála pusztuljon. 9 1 A kölcsönzés lebonyolítására nyomtatott térítvényt és egy e célra szolgáló füzetet tartottak, amelybe a kiadás dátumát, a kölcsönző nevét, a mű címét és a visszaadás dátumát jegyezték be. A folyóiratok használata terén továbbra is nagyrészt a régi rend maradt érvényben. ALMÁSI BALOGH Pál ugyan 1841-ben javasolta, hogy a társaság biztosítsa a lielybeni folyóiratolvasás lehetőségét. Igen helyesen érvelt; a folyóiratszámok nem rekednének meg hosszú időre egy tagnál, biztosítani lehetne a folyóirat-évfolyamok hiánytalanságát, és a teljes folyóiratok áttekintésével alaposan meg lehetne ismerni egy-egy kérdés irodalmát. A tagság azonban a megnyitás utánra halasztotta a külön folyóirat-olvasó felállítását, és továbbra is ragaszkodott a használat megszokott módjához. Csupán annyiban módosították e rendet, hogy a beérkezéstől számított két hónap után a Tudománytár szerkesztői bármely új számot magukhoz kérethettek. Új számokat 3—3 napra, köteteket két hétre lehetett kölcsönözni. Év végén a könyvtárnok kötelessége volt mindent visszakérni, hogy az évfolyamokat beköttethesse. Ez a használati rend 1846-ig maradt érvényben, attól kezdve a beérkezéstől számított egy hónapig csak helyben lehetett átnézni a füzeteket, s csak aztán kölcsönöztek. A könyvtár helyzetét ezekben az években is anyagi bajok súlyosbították. A Névkönyvek tanúsága szerint most sem volt külön költségvetése, minden kisebb-nagyobb szükségletét közvetlenül az Akadémia pénztárából fedezték, így természetesen nem lehetett szó rendszeres könyvtárfejlesztésről, a vezetők állandó takarékosságra intése nemcsak a könyv-vásárlásokban okozott nehézségeket, de megnehezítette a bútorozásra, papírra, írószerre, könyvkötésre stb. szükséges összegek megszerzését is. Lényegében megoldatlan maradt a helyprobléma is. A ÜEBON-ház könyvtár számára lehetetlen viszonyai után ugyan javulást jelentett a TRATTNEE—IVÁROLYI-liáz nyolc helyisége, de ezek közül négy csak kis szoba volt. A szakrend szerinti felállítás természetszerűleg nem használta ki maximálisan a helyet, mivel minden szakcsoport végén helyet kellett hagyni a szaporulatnak. Ilyen körülmények között feltehető, hogy az 50—60 000 kötetes könyvtár hamarosan minden helyet elfoglalt. Mivel minden helyet fel kellett használni az anyag elhelyezésére, nem volt mód a kutató, feldolgozó és raktárhelyiségek elkülönítésére. Ez a probléma viszont szorosan kapcsolódott a személyzeti kérdéshez: hiába is lettek volna ideális helyiségek, nem volt megfelelő számú és képzettségű személyzet a felügyelet, kiszolgálás és a könyvtári ügyek intézésére. A személyzeti probléma alakulása körüli huzavona megértéséhez vissza kell pillantanunk a könyvtár életének korábbi szakaszaira. Elsőnek maga a TELEKi-alapítólevél foglalkozott vele: kikötötte, hogy a könyvtárnok az 9 1 KGy 1849. 58. f. 24
