Sz. Németh Mária: A központi folyóirat-címjegyzék kérdései (A MTAK kiadványai 12. Budapest, 1959)
40 Mint azt az akadémiai Könyvtártudományi Bizottság már jóváhagyta, a folyóiratok a nemzetközileg elfogadott legszélesebb értelmezés szerint 100 kerülnek be a lelőhely-katalógusba. Természetesen csak a külföldi folyóiratokról van szó, a magyar folyóiratok elsődleges lelőhelyének az Országos Széchényi Könyvtár tekinthető. Tartalmilag a tudományos kutatás szem pontjából leginkább szóbajövő folyóiratok felvételére kerül sor ; a hírlapok, politikai hetilapok, sportlapok, szórakoztató jellegű képeslapok, gyermeklapok, naptárak, címtárak, végül azok a társasági, egyesületi, vállalati jelentések, melyek pusztán adminisztratív jellegű adatokat tartalmaznak, nem kerülnek be a nyomtatott katalógusba. Az időhatár a XVII. századtól 1958 december 31-ig terjed. A nyomtatott központi folyóirat-címjegyzék szerkezetileg betűrendes katalógus lesz. A magyar folyóirat KC, valamint a külföldi tapasztalatok egybehangzó tanulsága alapján a szakok iránti érdeklődés nem túlságosan jelentékeny, így idő- és költségkímélés céljából a szakrendi mutató kiadását későbbre lehet halasztani. Ugyancsak a munka második lépcsőjeként jöhetne létre a földrajzi-, illetve testületi mutató is. Az anyag összegyűjtésére — figyelemmel a külföldi eredményekre s hazai lehetőségeinkre — a következő javaslatokat lehet tenni: Könyvtári viszonyainkat figyelembe véve a világszerte leggyakrabban használt bejelentő módszer alkalmazása látszik a leghasznosabbnak, mert a munkát decentralizálja, az egyes könyvtárak között szétosztja. Felmerült az a vélemény is, hogy a párhuzamos munkák elkerülése és a minőségileg kifogástalan címfelvételek biztosítása érdekében a szerkesztőség gondoskodjék a címfelvételek elkészítéséről s így a könyvtárakra lényegében csak az állományadatok bejelentése hárulna. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy ez a munka igen nagy létszámú szerkesztőséget kíván, ilyenre pedig a mi viszonyaink között aligha kerülhetne sor, ezért ez az elgondolás — kétségtelen előnyei mellett — nagyon nehezen valósulhatna meg. Viszont áthidaló megoldást lehet találni: a nagykönyvtárak — melyek önálló folyóirat-részlegekkel rendelkeznek — részletes címfelvétellel jelentenék be állományukat, a kisebb könyvtárak pedig rövidített címfelvételt (s természetesen állományadatokat) adnának. így nagykönyvtáraink megbízható címfelvételei lennének a szerkesztőségi munka alapjai. Kisegíthetné a címfelvételeket és kontrollként szolgálhatna a svájci katalógus szétvágott és kartonokra ragasztott címanyaga is. Végső tanulságként határozottan le kell szögeznünk azt, amiről a külföldi példák is vallanak, s amire néhány magyar kísérlet útnak indító előszava is figyelmeztet : az állami rendeletek, hatósági intézkedések és utasítások önmagukban nem vezetnek kellő eredményre. Ezek nélkülözhetetlenek, szükséges, hogy az illetékes kormányzati szervek ne hagyják magukra a könyvtárakat e fontos munkaeszköz létrehozásában. 10 0 Sajnos a hazai könyvtárak, igen kevés kivételtől eltekintve, csak a szó konzervatív értelmében vett folyóiratokat kezelik külön, az évkönyveket ós egyéb periodikus jellegű kiadványokat viszont a könyvek között raktározzák s a könyvek katalógusában tartják nyilván. Ez ismét, olyan tényező, mely komoly nehézségeket fog okozni a lelőhely-katalógus tartalmi egységének biztosításában.
