Sz. Németh Mária: A központi folyóirat-címjegyzék kérdései (A MTAK kiadványai 12. Budapest, 1959)
35 elején járt folyóiratokat tüntették fel, hanem lehetőleg megadták az egyes könyvtárak birtokában levő régebbi évfolyamok adatait is. A világháború és az azt követő gazdasági nehézségek következtében 1928ban jelent meg a második nyomtatott központi folyóirat jegyzék az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ kiadásában. 8 4 Kétségtelen érdeme és jelentősége az, hogy megjelent, egyébként sem szerkesztési elveiben, sem használhatóságában nem érte el az imént ismertetett 1916-os kiadvány színvonalát. Kizárólag kurrens jellegű s csupán hét budapesti tudományos nagykönyvtár folyóirat-anyagára támaszkodott. 2050 periodika címét 20 szakba csoportosítva közölte, ebből 1466 külföldi és 584 magyar volt. Az 1928-as kiadványhoz viszonyítva előrelépést jelentett az OKBK következő, 1935-ben megjelent kiadványa. 8 5 Bár ez is kurrens jellegű volt s a külföldi periodikákon kívül szintén közölte a magyar folyóiratok lelőhelyeit, már 258 budapesti könyvtár és egyetemi intézet könyvtárára terjedt ki, s 4800 címet foglalt magában. Célkitűzéseiben — mint az előszóból kiderül — a tudományos kutatás segédeszközének tekintette magát, ezúttal már több joggal, mint szerény előde. Használhatóságát fokozta, hogy az első részben a folyóiratokat betűrendben sorakoztatta fel s a második részben szakrendbe foglalta őket, A második világháború ismét lehetetlenné tette, hogy az országba érkező külföldi folyóiratok lelőhely-katalógusa megjelenjék. Annál nagyobb szükség volt rá, hogy a háború után újjáéledő tudományos kutatásunk sürgősen kézbe vehesse legalább a kurrens periodikák központi lelőhely jegyzékét. Az OKBK jogutóda, az Országos Könyvtári Központ néhány év elteltével, 1950-ben bocsátotta közre a jelentősebb magyar könyvtárakba járó külföldi folyóiratok nyomtatott címjegyzékét. 8 6 Ez a központi katalógus is kettős célt tűzött ki maga elé : egyrészt a kutatók és a dokumentáló szakemberek céljait szolgálni, másrészt a könyvtárak folyóirat-beszerzéseinek egybehangolását segíteni. Az OKBK két régebbi kiadványához viszonyítva mindkét feladatát korszerűbben teljesítette: nemesak a budapesti, hanem az ország valamennyi, e szempontból jelentős könyvtárára kiterjedt s 447 intézmény 3898 féle külföldi folyóiratának lelőhelyét közölte. A könyvtárak periodika-állományát négy évre (1945—1949) kiterjedően betűrendi sorrendben tüntette fel. Használhatóságát fokozta az, hogy 1951-ben — külön füzetben — megjelent 125 szakot felölelő szakmutatója is. Tárgyi szempontból szükséges megemlíteni az OKK további két kiadványát : az egyik a Magyarországra járó szovjet folyóiratok, 8 7 a másik pedig a népi demokratikus folyóiratok címjegyzéke. 8 8 8 4 A budapesti könyvtárakba 1928. évben járó folyóiratok címjegyzéke. Budapest, 1928. 59 1. (Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ, A. sorozat, 2. sz.) 8 5 A budapesti könyvtárakba 1935. évben járó folyóiratok címjegyzéke. Budapest, 1935. 236 1. (Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ, A. sorozat, 3. sz.) 8 6 Külföldi folyóiratok központi címjegyzéke. 1945 — 1948. Kurrens folyóiratok magyar közkönyvtárakban, hatéiságok, iskolák, tudományos intézetek könyvtáraiban. Budapest, 1950. 128 I. (Országos Könyvtári Központ. A. sorozat, 4. sz.) 8 7 Szovjet folyóiratok címjegyzéke. Magyarországra járó és bibliográfiákból ismert folyóiratok. Budapest, 1951, Országos Könyvtári Központ. 58, 33, 2 1. 8 8 Népi demokratikus folyóiratok címjegyzéke. Magyarországra járó és bibliográfiákból ismert folyóiratok. Budapest, 1952, Országos Könyvtári Központ. 2, 2, 51, 49, 3, 16, 95, 63, 2 1. 3*