Sz. Németh Mária: A központi folyóirat-címjegyzék kérdései (A MTAK kiadványai 12. Budapest, 1959)
28 végül technikai tanácsokat és felvilágosításokat nyújt az anyag összegyűjtésére. Az utasításban a hangsúly két ponton van : a felveendő kiadványok körének meghatározásán és a címleírás szabályainak lerögzítésén. 7 7 Különösen fontos a periodika fogalmának pontos körülírása. 77 a A katalógusok szerkesztőinek az a tapasztalata, hogy ezt — megfelelő szabályozás híján — más és másképp értelmezik minden könyvtárban. Ezért egyesek beküldik bizonyos kiadványok címeit, melyeket e területhez tartozónak gondolnak, míg más könyvtárak, melyek ugyanezeket nem kezelik periodikáknak, nem veszik őket a folyóirat központi katalógus szempontjából számba. Ezzel pedig a katalógus tartalmi egysége kerül veszélybe. Ugyancsak ügyelni kell a felvételek egységességének alapjául szolgáló címleírás pontos kidolgozására. Még a legpontosabb szabályok mellett is igen sok javítás hárul a katalógus személyzetére, de ha a szabályozás nem terjed ki minden részletre, akkor az egységesítés szinte megoldhatatlan feladatot ró a szerkesztőségre. A központi katalógus anyagának összegyűjtése az úgynevezett hasonlító, körözési, jelentési és kivágási módszerrel történhet. 7 8 Ezek közül a folyóirat-katalógus létrehozására ma általában két eljárást alkalmaznak, a címeknek a központi címjegyzék központjába való bejelentését és az alapkézirat köröztetését. Ritkán és kisebb mértékben élnek az anyaggyűjtés másik két lehetőségével. Leggyakrabban a bejelentő módszert használják. Ennek lényege az, hogy minden könyvtár feldolgozza saját állományát a megadott utasítások szerint (esetleg egységes űrlapon) és a kész anyagot bizonyos előre meghatározott időközökben megküldi a katalógus szerkesztőségének, ahol — kellő revízió után — beledolgozzák a katalógusba. E rendszernek előnye elsősorban az, hogy 1. a munkát a résztvevő könyvtárak között megosztja ; 2. a központi katalógus használhatóságát (a mindenkor beérkezelt és beosztott cédulák alapján) azonnal biztosítja. Hátránya ezzel szemben, hogy sok párhuzamos és felesleges munkát eredményez, sokszor — azonos állományok esetében — a könyvtárak egész sorában elkészítik ugyanazt a címfelvételt. Ennek a többletmunkának kiküszöbölését éri el az úgynevezett körözési módszer. Ennél egy bizonyos alapanyag kerül cédulákra vagy inkább sokszorosított jegyzékekre és ezt körözik a résztvevő könyvtárak között. Alapanyagként egy nagy könyvtár állományának katalógusát lehet felhasználni, vagy ez esetleg már más könyvtárak bejelentéseivel egészülhet ki. (Ez esetben a két módszer keveredik.) A résztvevő könyvtárak a körözött kéziratba, az abban már szereplő címekhez bejegyzik saját állományukat, továbbá kiegészítik azt a jegyzékbe még be nem foglalt, de az állományuk ban meglevő folyóiratok címfelvételi- és állomány-adataival. 7 7 Azok a külföldi könyvtárak (katalógus-szerkesztőségek), melyeket levélben kerestünk meg e kiadványok szerkesztési stb. problémáit illetően, lekötelező szívességgel bocsátották rendelkezésünkre e tárgykörbe tartozó körleveleiket, utasításaikat stb. (csehszlovák, jugoszláv, keletnémet, osztrák szerkesztőségek ilynemű anyaga.) 7 7" L. az erre vonatkozó korszerű magyar tanulmányt : MORAVEK Endre : Kiadványtípusok a katalogizálás szempontjából. Magy. Könvvszle 1955. 4. sz. 253 — 261. 1, 7 8' 11. ROLOFF : i. m. 264-270. !. L. BRUMMEL: i. m. 50-62. 1. E. EGGER: i. m. 124-125. 1.
