Moravek Endre: Kiadványtípusok a katalogizálás szempontjából (A MTAK kiadványai 11. Budapest, 1958)

rendszerint befejezett, lezárt írói oeuvre (klasszikusok stb.) újabb és újabb összes vagy válogatott műveinek kiadásairól lévén szó — nem „folytatásos" jellegű szerzői sorozat, hanem az „egyszeri" kategóriájú szerzői gyűjtemény fogalma alá esik. A „gyűjtemény" utolsó alfajának azokat a kiadványokat szokás tekinteni, amelyeknél egy főlciadványt kisebb, rokon tárgyú, a főkiadványt bizonyos értelemben kiegészítő kiadványok tesznek teljessé. Ennek a kategóriának is többféle variációja lehet : vagy fel vannak említve ezek a kiegészítő művek a kiadvány címlapján, vagy nincsenek, hanem csak függelékként vagy hasonló módon vannak „hozzányomva" ahhoz ; vagy folytatólagos lapszámozással, de szabályszerű külön címlappal vannak a főkiadvánnyal „egybenyomva", vagy pedig — a legönállóbb esetben — külön lapszámozással, önálló címlappal, tehát teljesen külön kiadásban, mindössze a kiadó által adott közös borítófedél által egyesítve jelennek meg. A világosabb elkülönítés szempontjából a legutóbbi — egyébként elég ritka — esetben, amelyet a magyar katalogizálási szabvány is „kiadói kolligátum" név alatt ismer, szerintünk célszerűbb lenne a „kolligátum" kifejezést kerülni, és ezt az utolsó esetet is az ebben a bekezdésben felsorolt többi fajtákkal együttesen „nyomdai" vagy „kiadó gyűjtőkötet"-nek kellene neveznünk, s így egyetlen csoportba összefoglalnunk azokat, anélkül, hogy mindegyik variációra külön nevet vagy definíciót iparkodnánk alkotni. Ilyen módon a „kolligátum" elnevezés kizárólag az igen gyakori önkényes összekötések megjelölésére lenne felhasználható, amelyeket a könyvkötő önkényesen, a leggyakrabban teljesen heterogén jellegű kiadványokból állít össze. A katalogizálók eligazodását, könnyebb munkáját lényegesen előmozdítaná egy ilyen fogalmi és kategória-egységesítés, és egyben elkerülhetővé tenné, hogy a „kolligátum" közös elnevezéssel egy típuskategóriát („kiadói kolligátum" = kiadói, nyomdai gyűjtőkötet) és egy nem típuskategóriát (tulajdonképpeni kolligátum = könyvkötői önkényes összekötései akár a legkülönfélébb típuskategóriáknak), tehát „nem egynemű" fogalmakat egyesítünk egy kalap alatt, ahogyan az a magyar szabványban is történik. A kiadványok eddig tárgyalt I. nagy kategóriájával, az ún. „egyszeri" kiadványokkal szemben a II. nagy kategória a „folytatásos" vagy folyamatos kiadványoké. Ezek legegyszerűbb alfaja a) a sorozat. A sorozat a két nagy kategória közti átmeneti alak ; tulajdonképpen csak a folyamatos megjelenés kapcsolja a II. nagy kategóriához, hiszen kétségtelen, hogy a sorozat egyik legjelentősebb vonása az, hogy megjelenése huzamos, illetőleg elvileg határtalan időtartamra van tervezve. Éppen ezért egy sorozat sohasem fejeződik be, legfeljebb megszakad vagy megszűnik, ellentétben az első nagy kategóriának alfajaival : az egyes művekkel vagy gyűjteményekkel, amelyek — ha tervbevett összes füzeteik vagy köteteik megjelenése valami okból elmarad — befejezetlenek, csonkák maradnak. A sorozatot a gyűjteménytől az is megkülönbözteti, hogy részkötetei nem egy előre teljes céltudatossággal, határozottan megszabott terv által kitűzött pontos váz szerint épülnek ki egyetlen szerves egésszé, hanem legtöbbször teljesen heterogének : egymásutánjukat, sőt kiadatásukat is többnyire a véletlen, az aktualitás, az adódó alkalom, az érdeklődés indokolják meg, és azokat igen gyakran csak egyetlen elem : a kiadó vagy közreadó testület által adott közös, összefoglaló cím : a sorozatcím — s esetleg az azonos külalak — tartja össze, ami nem tekinthető túl erős szerves köteléknek (,,Sammlung Göschen"). Természetesen vannak — lényegesen kisebb számban — olyan sorozatok is, amelyek tárgyi szempontból is 7