Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)

összeg még az alapföltételek megteremtésének is csak egy kis részére lett volna elegendő. Beruházásokra tehát nem költhettünk, hanem igyekeztünk minden fillért a legsürgősebb föladatok elvégzésére fordítani. De saját műhely fölállítására már csak azért sem gondolhattunk, mert megfelelő, képzett szakembereket nem kaphattunk volna. Akik Magyarországon könyvrestaurálással már foglalkoztak, vagy iparművészi fokon könyvkötői tudással és gyakorlattal rendelkeztek, azok nem hagyták volna el addigi munkakörüket egy kezdő könyvtári műhely kedvéért, új emberek betanításához pedig évek hosszú sora lett volna szükséges, hiszen a könyvrestaurálás alapvető követelményei közé tartozik a könyvkötés technikájának fölényesen biztos tudása és gyakorlata. Meginduló munkánkat tehát csak külső emberekre alapozhattuk. Ennek a munkának a megindítása azonban nem volt egyszerű. A feladat rendkívüli sürgősségét láttuk, a segítőkészség az illetékes tényezőkben megvolt, de hogy pontosan mit és hogyan kell tenni, arra vonatkozólag meglehetős tájékozatlanság uralkodott. Magyarországon az ismertetett előzmények után a könyvkonzerválás és -restaurálás elveit és módszereit illetőleg nem voltak kialakult és általánosan elfogadott elvek és módszerek. Nem voltak ismeretesek a külföldön újabban alkalmazott anyagok és eljárások, a férgek és penész elleni védekezésre használt szereknek a könyvekben való használhatósága stb. Először tehát sürgősen be kellett szerezni és áttanulmányozni az idevágó külföldi szakirodalmat ; meg kellett találni a munka elvégzésére alkalmas munkatársakat, az ő munkájuknak minden mozzanatát figyelemmel kísérni és megvitatni ; az alkalmazott vagy javasolt anyagokat és módszereket megfelelő szakemberektől, biológusoktól, vegyész- és papírmérnököktől szerzett információkkal összhangba hozni és így tovább. S mindezt menetközben, de úgy, hogy a rendkívül értékes könyvanyagban már az első, kísérletező lépések se tegyenek kárt : semmiféle, még oly tetszetős próbálkozással se veszélyeztessük az őrizetünkre bízott régi könyvek biztonságát. Így alakítottuk ki azokat az alapelveket, amelyeket könyvmentő munkánk számára kitűztünk, és egyeztünk meg azokban a módszerekben, amelyeket az adott lehetőségek között alkalmasaknak tartottunk. Legfőbb elvünk az volt, hogy a cél: megmenteni és megvédeni a könyveket, úgy is mint szellemi kincseket, tehát a bennük rejlő szövegeket, úgy is mint muzeális értékeket, tárgyi-forrásokat. Tehát csak tudományos célok vezethetnek, nem pedig bibliofil szempontok. Nem foglalkozhatunk tehát, — bármennyire vonzó feladat lenne is, — megsárgult, vízfoltos papírok kifehérítésével, elpusztult kötésrészek díszítményeinek pótlásával, hiszen egy-egy, kötéshez használt nyomódúc elkészítése többe került volna, mint egy egész kötet konzerválása. Nem akarhatjuk ilyen rendkívül költséges kozmetikázással eltüntetni a természetes öregedés jeleit és az idők viszontagságai okozta sebek nyomait. A mi feladatunk: újabb évszázadok számára megőrizni mindazt, ami előző korokból ránkmaradt; a legkisebb töredékeket is, és megakadályozni a további pusztulást. Bibliofilia a szószerinti „könyvszereteten" kívül csak annyiban vezetett bennünket, hogy vigyáztunk arra : az alkalmazott megoldások ne legyenek kirívóak, ízléstelenek, egy-egy gyűjtemény-részleg hangulatát megzavarok, hanem méltóak legyenek azokhoz az értékekehez, amelyeket meg akarunk menteni. Röviden : nem annyira restaurálásról, mint inkább konzerválásról lehet csak szó.

6 6 A munka feltóteleinek biztosítása IIARASZTHY Gyulának, az Akadémiai Könyvtár igazgatójának az érdeme, aki a munkálatokat is állandóan figyelemmel kísérte. A 6