Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)

Könyvtárban sem lehetett szó korszerű műhely berendezéséről, de gondoskodás történt arról, hogy a könyvkötészet vezetője, SASVÁRI Dezső megfelelő hazai és külföldi tanulmányok után, ha minimális mértékben is és kellő fölszerelés nélkül, de hozzáfoghasson a Széchényi Könyvtár beteg kódexeinek és régi könyveinek gyógyításához. SASVÁRI szép munkája természetesen mennyiségben keveset jelentett az elvégzésre váró föladatok tengeréhez képest, mégis olyan alap volt, amire építeni lehetett. Az elmúlt másfél évtized alatt sok jó munka készült itt, de sem konzerváló-restauráló laboratórium és műhely nem létesült, sem új szakemberek rendszeres képzése nem folyt; olyan nagyobb anyagi áldozatra sem került sor, amely jelentékenyebb méretű, szervezett munkát tett volna lehetővé.

4 Ilyen nagyobb méretű munkára először a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában került sor. Itt először 1951-ben, BERLÁSZ Jenő irányításával indult meg a Kézirattár és Régi Magyar Gyűjtemény elhanyagolt, sokszor már pusztulással fenyegető anyagának nagyszabású mentőakciója. Az Akadémia illetékes tényezői már az első évben 50 000 forintot bocsátottak rendelkezésre ebból a célból, s néhány év alatt sikerült teljesen megváltoztatni ennek a gyűjteménynek a képét.

5 Az Akadémiai Könyvtár számára is SASVÁRI dolgozott, mert hiszen könyvtárunknak nemhogy saját konzervátorai és restauráló műhelye, de még könyvkötészete sem volt. Mikor azután 1954 januárjában a Különgyűjtemények keretén belül önálló csoportként megalakult a Régi Könyvek Gyűjteménye, ebben égetően sürgős feladatként jelentkezett a régi könyvek, elsősorban az aggasztóan rossz állapotban levő ősnyomtatványok további pusztulásának megakadályozása. Ezért a kézirattár vezetője már ebben az évben átengedte a régi könyvek céljaira a kézirattári köttetésekre szánt összeg egy részét, nyilvánvaló volt azonban, hogy ilyen nagyszabású föladatot a rendes költségvetési kereten belül nem lehet megoldani, mert akkor beláthatatlan időre tolódott volna ki az eredmény, közben pedig tovább pusztul az állomány. A helyzet nagyarányú és sürgős beavatkozást tett szükségessé. Az Akadémia vezetősége tehát, — miután a könyvtár igazgatója megfelelően dokumentált anyag bemutatásával föltárta a helyzetet, — az 1955. évre engedélyezte, hogy a könyvtár a költségvetés más oldalán végrehajtott megtakarításból 50 000 forintot erre a fontos föladatra használjon föl. A következő évben 50 000 forint póthitelt kaptunk a munkák folytatására, 1957-ben pedig 11 900 forint rendes keretet és 20 000 forint póthitelt fordíthattunk régi könyvek konzerválására. Kisebb mértékben megindultak ebben az évben a Keleti Könyvtár hasonló munkálatai is. A feladatokhoz képest számba kellett venni a lehetőségeket is. Az eddigi magyarországi viszonyokhoz képest az 1955-ben engedélyezett 50 000 forint hatalmas összeg volt, de arról szó sem lehetett, hogy kutató-laboratóriumot, restauráló-műhelyt rendezzünk be, költséges gépeket, eszközöket szerezzünk be, állandó szakembereket alkalmazzunk, hiszen akkor a rendelkezésre álló 4 SASVÁRI munkájának tapasztalatairól több cikkben számolt be a Magyar Könyvszemlében : Kódexek és régi könyvek restaurálása az Országos Széchényi Könyvtárban. 1941. 180—182. 1. — Régi papirosok és kötések restaurálása. 1941. 395 — 397. 1. — Poriadásnak induló kéziratok és könyvlapok restaurálása az Orsz. Széchényi Könyvtárban. 1942. 426—428. 1. — Régi bőrkötésű könyvek restaurálása. 1943. 435 — 437. 1. 5 A részletes adatokat erről 1. : BERLÁSZ Jenő : Az Akadémiai Könyvtár kézirattárának átalakulása. Magy. Könyvszle. 1957. 228 — 246. 1. 5