Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)

századok számára biztosítani.

1 Ezek a törekvések azonban ritkán terjedtek túl a kézművesipar fokán álló egyéni próbálkozásokon mindaddig, amíg a nagyhírű római könyvtáros, EHRLE a XIX. század végén el nem kezdte a rendszeres tudományos, kísérletező munkát. Az ő kezdeményezésére ült össze 1898-ban a svájci Sankt-Gallenben a könyvtárosok és levéltárosok konferenciája (Conférence internationale pour la conservation et la restauration des anciens manuscrits), liogy véleményt mondjon EHRLE eddigi eredményeiről, s általánosan elfogadott alapelveket tűzzön ki, illetőleg hogy nemzetközi mozgalmat szervezzen a régi írásos emlékek megmentése érdekében. Az 1898. év tehát a tudományos alapokon folytatott könyv- és kéziratkonzerválás és restaurálás születési éve. A konferencián tizenkét ország tizenhét kiküldöttje vett részt Th. MOMMSEN elnökletével. Azóta több mint egy fél évszázad telt el. A könyvtárak és levéltárak világszerte konzerváló mííhelyeket rendeztek be, sőt Olaszországban 1938-ban Alfonso GALLO vezetésével hatalmas könyvpatológiai intézet alakult, az Istituto di Patologia del Libro. A szakirodalom új és új kísérletekről és eredményekről számolt be, viták folytak különböző módszerekről. Az indulás Magyarországon is biztató volt. A sankt-galleni konferencián nem kisebb ember képviselte Magyarországot, mint FEJÉRPATAKY László, a Múzeumi Könyvtár igazgatója, a Magyar Könyvszemle pedig két alapos beszámolóban ismertette EHRLE eredményeit és a konferencia tárgyalásait, határozatait.

2 A biztató kezdetnek azonban semmiféle folytatása nem lett. Bibliofil gyűjtőink továbbra is követték a régi módszert : szép kötéseket akartak, tehát a régi roncsok eldobásával anyagban és technikában egyaránt elsőrangú új kötéseket készíttettek régi könyveik számára, könyvtárosaink pedig ezentúl is vagy hagyták segítség nélkül továbbromlani a jobb sorsra érdemes könyveket, rongált kötésükkel, szakadt lapjaikkal, vagy pedig többékevésbé ügyes könyvkötők, esetleg ügyetlen kontárok kezére bízták. A magyar szakirodalomban évtizedeken át még híradás is alig bukkant föl, ami ezen a téren külföldi eredményeket közölt, vagy csak egyáltalán a kérdés fontosságát megpendítette volna.

3 Pedig a könyvtárainkban, levéltárainkban őrzött könyvek, iratok nemcsak nemzetünk múltjának pótolhatatlan kincsei-forrásai, hanem sorsuk gyakran a külföldi tudományra nézve sem közömbös. Mégsem rendezett he könyv- vagy iratkonzerváló műhelyt egyetlen magyar könyvtár sem. nem kezdtek hozzá önálló kísérletezésekhez, külföldi tapasztalatok elsajátításához, szakértő konzervátorok képzéséhez. Az első komoly kezdeményezésre csak 40 évvel a sankt-galleni konferencia után került sor Magyarországon. Mint a magyar könyvtárügy modernizálása terén annyi másban, ezen a téren is a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának akkori főigazgatója, FITZ József tette meg az első lépést. Könyvtáraink akkori szűkös anyagi helyzetében, a kormányzatnak a könyvtárak iránti csekély megértése idején természetesen a Széchényi 1 Részletesen beszámol ezekről a törekvésekről: GALLO, Alt'onso : Patologia e terapia del libro. Roma 1951. 2 ERDÉLYI Pál: Régi kéziratok tatarozása. Magy. Könyvszle. 1898. 113 — 123. 1. FEJÉRPATAKY László : A sanct-gálleni konferencia. Uo. 321 — 343. 1. 3 Régi kéziratok megóvása. Magy. Könyvszle. 1899. 321 — 328. 1. a zápon használatáról számol be. — A régi kéziratok megóvása. Magy. Könyvszle. 1900. 223 — 224. 1. EHRLE egy cikkének az ismertetése. — NYIREŐ István : Elsárgult régi nyomtatványok fehérítése. Magy. Könyvszle. 1925. 200 — 201. 1. 4