Csapodi Csaba: Könyvkonzerválás és restaurálás a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK kiadványai 10. Budapest, 1958)
szemponthoz ragaszkodtunk : 1. képes legyen újabb századokra biztosítani azt, amit korábbi századok ránkhagytak, 2. az új kötés ne zavarja a gyűjtemény képének harmóniáját. Az első cél megvalósítása érdekében az ívrét nagyságú ősnyomtatványokat mindig fatáblába köttettük, egész vagy félbőr borítással (az utóbbi esetben a fatábla többi része üresen marad, papírborítás nélkül), valódi bordára fűzve, csattal ellátva. Nem hiába kötötték annak idején így az ősnyomtatványokat, a súlyos kötetek megvédésére semmiféle más módszer nem ilyen alkalmas. 1 8 A második cél érdekében csak alap-szempontokat beszéltünk meg munkatársainkkal, de nem törekedtünk uniformizálásra, sőt messzemenően igyekeztünk teret nyújtani az egyéni sajátságok érvényesülésének, a könyvkötőművészet szabad kibontakozásának. Az elkészült kötetek két különböző típust képviselnek. Az egyikbe tartoznak SASVÁRI Dezsőnek a régi könyvkötések gondos tanulmányozása alapján készített, önálló tervezésű stílus-kötései, a másikba FABRO József nemesen egyszerű, monumentalitásukkal és finoman megválasztott színezésükkel, változatos formáikkal ható kötetei, NÉMETH Jenő és MONOSTORI Kálmán biztos technikájukkal elragadó, jellegzetes munkái és MAGYARI Lászlóné változatos vonalas dísszel ellátott könyvei. A magunk részéről inkább a második csoportot érezzük hozzánk közelállónak, amely korszerű, mert egyszerűség. szín, tagolás, mérsékelt vonalas díszítmény és a technikai tökéletesség kelti bennük a művészi benyomást, s az ilyen könyvek a korszerűség ellenére is, súlyos komolyságukkal és tudatos egyszerűségükkel harmonikusan simulnak a régi darabok közé. A mérsékelt vonalas díszítmények ajánlásával azt akartuk elérni, hogy elkerüljük az egyhangúság sivárságát, és hogy legalább a gyűjtemény-megszabta keretek közt lehetőséget nyissunk a mai magyar könyvkötőművészet fejlődésének. A régi könyvek gyűjteményének egyes részlegei természetesen nem egységes hatásúak. Más az általános képe az ősnyomtatvány-, a régi magyar könyv-, aldina-, újabb muzeális és egyéb gyűjteményeinknek. Ennek megfelelően az új kötések is az egyes gyűjteményrészlegekben másként és másként alakulnak. Míg az ősnyomtatványok kötésein aranyozást és hátcímet sohasem alkalmazunk, addig a régi magyar könyveken már előfordulhat mind a kettő. Aldináink mindig kapnak aranyozott díszítést és lehetőleg az első táblán aranyozott címnyomást és így tovább. Minden darabot úgy tekintünk, mint a mai magyar könyvkötőművészet egy-egy példányát. A konzerváló munka együtt jár az alkotómunkával, gyűjteményünk tehát egykor egyik forrása lehet a XX. századi magyar könyvkötészet története kutatásának. Ezért kívánjuk meg munkatársainktól, hogy minden művüket, nemcsak a restaurálásokat, hanem az új kötéseket is, nevükkel és a készítés évével szignálják. A restauráló-konzerváló munka folyamán előkerülő töredékeket, akár táblatöredékek, akár kódexlapok vagy ősnyomtatványrészek, vagy más szöveges részletek, ha eredeti helyükön nem tudtuk megtartani, külön tároljuk, az eredeti darabra utaló jelzettel ellátva. Ugyancsak megőrizzük azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket minden egyes darabról készíttetünk. A jegyző1 8 Fatáblaként jó a tömör, gőzölt bükkfa vagy tölgyfa, ellenben az enyvezett lemez nem vált be. Nagyon jó eredménnyel használjuk a műfűt, amely vékony, erős és nem vetemedik. Vékonyságúnál fogva kisebb ősnyomtatványok táblájául is alkalmas. 15
