Gergely Pál: Arany János és az Akadémia Könyvtára (A MTAK kiadványai 6. Budapest, 1958)

ARANY János több mint két év tizeden át a legszorosabb kapcsolatban volt az Akadémiai Könyvtárral: a könyvtár ARANY életében és ARANY a könyvtár életében történelmi fontosságú szerepet töltött be. Lássuk előbb a kapesolat első felét: mit jelentett a Könyvtár ARANY számára'! Nem kevesebbet, mint költői, szerkesztői, esztétikai és irodalomtörténeti munkásságának (legyen szabad itt csak Zrínyi és Tasso című székfoglalójára utalnunk) egyik fontos támaszát, segítő eszközét. 1860 novemberétől, amióta ARANY Pesten élt, szinte állandó látogatója volt az Akadémiai Könyvtárnak. Az Üllői út és Erkel utea sarkán levő lakásától akkoriban alig negyedórányira volt ez a könyvtár, a ma is meglevő TRATTNER— KÁROLYI-házban (Petőfi S. utca 3), a 11. emeleten. Ha valamilyen könyvre, folyóiratra volt szüksége, többnyire idelátogatott, mert mint akadémiai tag, sokkal könnyebben olvashatott s kölcsönözhetett itt, mint a lakásához közclébb eső Múzeumi Könyvtárban. SZÁSZ Károllyal váltott levelezéséből tudjuk, hogy amikor SZÉCHENYI halála után emlékóda írására kérték föl, az Akadémiai Könyvtárban tanulmányozta SZÉCHENYI kiadott és kiadatlan műveit. Adatok szólnak arról is, hogy egyik legnagyobb eposzának, a Buda Halálának történet i forrásait is nagyrészt könyvtárunkban gyűjtötte a különféle kiadású PRISCOS, JORDANES, CALLIMACHUS-krónikák stb. anyagából. ARANY kitűnő, háromkötetes életrajzának írója, VOINOVICH Géza mondja, hogy egyetlen iramban, hihetetlenül gyorsan írta e remekművét, mintegy fél év alatt. Nem véletlen, hogy ebben a csodálatos műben a folklorista elemek a poéta doetus tudatos művészetével olvadnak össze a történelem és a hun—magyar mondavilág emlékeivel. Mint a Kisfaludy-Társaság francia, angol, spanyol színműfordításainak gondozója is számos művet használt a Könyvtár anyagából. Pl. saját Hamlet- és János fordításai átdolgozásához, végleges formába öntéséhez is különféle angol és német jegyzetes kiadásokat tanulmányozott, mielőtt tökéletes, átdolgozott kéziratait 1866-ban nyomdába adta. Utolérhetetlenül szép s az eredeti SHAKESPEAREÍ híven tolmácsoló fordításainak (Szentivánéji álom!) máig sem ér a nyomába senki. Fia följegyzéséből tudjuk, hogy ARANY 1868 után újból elővette kedvelt klasszikusait, gyakran kikölcsönözte VERGILIUS, OVIDIUS, TACITUS, CAESAR, TERENTIUS és PLAUTUS műveit. Kivált e két utóbbit s a nagy görög írót: ARISZTOPHANÉSZ^ kedvelte. Ennek mind a tizenegy fönnmaradt vígjátékát lefordította, 1870-től kezdve, négy éven át ; részben hivatalában s a mellette levő lakásán dolgozott rajtuk a kora reggeli órákban. Még nyaralására, Karlsbadba is magával vitte a különféle jegyzetes kiadásokat, — a BOTHE- és DROYSEN-féle editiókat éppen az Akadémiai Könyvtárból kérte kölcsön. Kedvelte BURNS, SHELLEY és MOORE költeményköteteit is ; hosszú „hallgatag korszakában", éppen akadémiai hivatalának tizenharmadfél éve alatt, BURNS- és MOOREfordításokkal törte meg a költő hallgatását. Az általa használt könyvtári könyveknél utólag bizonyára kivételt tennénk a szigorú szabály alól, hogy a könyvekbe semmit sem szabad bejegyezni. Mit érnének egyes köteteink, ha bennük ARANY gyöngybetűs glosszáit olvashatnánk ? Hiszen saját könyveiben, melyek közül néhányat alkalmam volt látni a VOINOVICH-villában, 1944— 45 telén történt elpusztulásuk előtt, a nagy költőnek sok-sok ilyen széljegyzete volt. . . Sokkal szélesebb körű és jobban felderíthető a kérdés második fele: mit jelentett ARANY a Könyvtár számárai Ez ugyanis ARANY akadémiai titoknokságával, illetve főtitkárságával függ össze, és megrajzolásához biztos alapot nyújt az újonnan rendezett főtitkári levéltár óriási akta-, jegyzőkönyv- és egyéb iratanyaga. Az Akadémiai Könyvtár, fennállásának első évtizedeiben nem volt autonóm szerv az Akadémián belül, s ehhez képest nem rendelkezett saját adminisztrációval sem. A 2—3 főnyi könyvtári személyzet munkaköre szigorúan a könyvtár kezelésére szorít3