Gergye László: Kazinczy Ferenc kéziratos hagyatéka (A MTAK kézirattárának katalógusai 21., 1993)

I. Bevezetés

12 kiadásokról. 3. Kétli a hazai nyomdászat helyzetét ismerve, „hogy vala az országban tipográfia, mely nem kétszer 18, de kétszer 28 hónap alatt is elkészülne" ezzel a roppant nagy munkával. 4. Végül, az akciák kibocsátásáról így vélekedik: „Én az akadémiának és egész ismeretségem körében nem tudok magammal együtt háromnál több embert, ki akciát venne, mert a'ki szeretne is hozzájárulni, nem teheti." Teljesen valószínűtlennek tartja azt is, hogy a tervezett ötezer példány belátható időn belül elfogyna, mivel Kazinczy olvasói tábora meglehetősen szűk: „ha 10 év alatt ezer — nem ötezer! — példányt adhatnánk el, már boldognak kell magunkat tartanunk" — zátja le gondolatmenetét. Toldy kételyeivel nem állt egyedül. Guzmics Izidor Kazinczynénak írt levelében

2

1 például ugyan igen tiszteletre méltónak ítéli Dessewffy elgondolását, de attól tart, hogy a gróf „netalán elszámolta magát; 40 forint pengőben, egy részvény hazánkban, a' mindig pénztelenben szép pénz; félek, nem talál elegendő részvényest." Toldy Ferenc a részvénykibocsátás helyett a prenumeratiós formát javasolja a kiadás ügyének előmozdítására. így könnyebben és gyorsabban össze lehetne gyűjteni a munkálatok megkezdéséhez nélkülözhetetlen alaptőkét, sőt mi több, az özvegy és az árvák is jobban járnának. Ha ugyanis a kiadás a gróf koncepciójának jegyében valósulna meg, az örökösök legfeljebb csak „az egésznek kijövetele után, az az 10 év után" részesülhetnének a honoráriumból, míg ha a prenumeratiós változat útjára lépnének, akkor az „Akadémia ... mihelyt nyomtattat egy kötetet, ki is adja mindjárt érte a jutalmat." Hozzáfűzi még, hogy a kiadás ügyében érdemi döntés csak ősszel várható, mert akkor rendezik a Társaság következő közgyűlését. Dessewffy és Toldy eltérő felfogása jól világítja át a kor kiadási viszonyait. Dessewffy elgondolása kétségkívül sok modem elemet tartalmazott, de az objektív megvalósulás reményével csak Toldy elképzelései kecsegtettek. Mint ahogy az már az eddigiekből is kiderült, a Kazinczy-hagyaték soha nem volt egységes. A hatalmas életmű szétszóródása már a széphalmi mester életében megkezdődött, így halála pillanatában számos munkája hevert kiadónál sajtó alá rendezett állapotban, vagy lapult költőbarátok fiókjának mélyén. Ezért egyes kéziratok elkallódtak, hosszú lappangásba kezdtek, vagy — szerencsés esetben — közvetlenül az Akadémia tulajdonába kerültek. Ez utóbbira példa Kis János eljárása, aki 1832. júl. 28-án egy rövid levél kíséretében Kazinczy kéziratokat bocsát az Akadémia rendelkezésére.

2

2 A manuscriptum beérkezéséről és annak jellegéről a kisgyűlési jegyzőkönyv 1832. aug. 13-i bejegyzése tudósít: „Kis János rendes tag beküldi a' Horatius levelei fordítását Wielandnak Kazinczy Ferenc által magyarosított jegyzéseivel kinyomtatás végett, az erre ne talán járandó jutalmat Kazinczy örököseinek szánván."

2

3