Csapodi Csaba: A »Magyar Codex« elnevezésű gyűjtemény (A MTAK kézirattárának katalógusai 5., 1973)

Bevezetés

BEVEZETÉS A „Magyar Codexek" elnevezésű gyűjtemény Kézirattárunk legrégibb gyűjteménye. A gyűjtemények közé kell soroznunk annak ellenére, hogy forma szerint a régi kézirattári szakok egyike. Csakhogy míg a többi szakok a kéziratoknak tartalmi alapon való szétválasztásából jöttek létre, a „Magyar Codexek"-et tartalmilag nagyon vegyes anyagokból gyűjtötték egybe, már eredetileg is, a későbbi gyarapodás során még inkább. Hogy miként, milyen szempontok alapján állt össze ez a kéziratcsoport, erre csak magából az anyagból következtethetünk, mert olyan utasítás, hogy az egyes kézirattári szakokba milyen anyagot kell beosztani, nem készült —, legalábbis eddig nem találtuk nyomát. Úgy látszik, az általában jól megválasztott szakcsoportok világos elnevezését elegendőnek tartották részletesebb magyarázat nélkül is. Mégis idővel sok következetlenség származott ebből a hiányosságból. A következetlenség a „Magyar Codexek" szakban volt a legnagyobb, mert itt kezdettől fogva nem felelt meg az elnevezés a tartalomnak. Eredetileg valószínűleg a magyar nyelv régi emlékeit akarták összegyűjteni ebben a szakban, tekintet nélkül arra, hogy eredeti kéziratokról, vagy az Akadémia számára készült másolatokról volt-e szó és anélkül, hogy valamilyen időhatárt állapítottak volna meg arra vonatkozólag, mit tekintenek a magyar nyelv régi emlékének. így azután egyáltalán nem csak magyar kódexek kerültek ide, hanem sokkal nagyobb mértékben családi és megyei levéltárak XVI.—XVII. századi iratairól készített másolatok (kevés eredetivel együtt), máshol őrzött kódexek másolatai, későbbi énekeskönyvek, imádságoskönyvek, teológiai tartalmú munkák stb. Mikor azután a kézirattár új berendezésének elkészültekor (1950) végre sor kerülhetett az állományvédelmi szempontok érvényesítésére, természetes, hogy a régi magyar nyelvemlékeket és a régi magyar irodalom kiemelkedő értékű kéziratait tartalmazó „Magyar Codexek"-et a kézirattár úgynevezett páncélszobájában helyezték el. Ez az elhelyezés azonban azzal a következménnyel járt, hogy el kellett választani a másolatokat az eredeti daraboktól. A páncélszoba kis méretei folytán ugyanis indokolatlan volt abban őrizni kéziratokról, oklevelekről a múlt század első felében készült kézírásos másolatokat, amelyeknek a fényképezés alkalmazása óta már alig volt tudományos értékük. Viszont állományvédelmi szempontból a „Magyar Codexek" közt kapott helyet fokozatosan néhány különlegesen értékes régi magyar kéziratkötet, amely addig más kézirattári szakokban, főleg a „Régi és újabb irodalom" (RUI) elnevezésű szakban volt. A nagy mennyiségű másolat kiiktatásával és átszámozásával nagyon hiányossá vált és egyébként eredetileg is nehezen kezelhető, komplikált jelzetek (2°, 4°, 8°, kis 8°, 12°, 16°) megtartása nem felelt meg többé a gyakorlati követelményeknek. Annál kevésbé, mert az időközben más szakokból a „Magyar Codexek" közé áthelyezett kéziratok régi jelzetüket az áthelyezés után is megtartották, csak őrzési helyük volt azok között. A gyűjteményt ezért beállítottuk a K-sorozat (gyűjtemények) folyamatos számsorába: K 31—K 114. A gyűjteményen belül az egyes darabokat időrendi sor5