Csapodi Csaba: A »Magyar Codex« elnevezésű gyűjtemény (A MTAK kézirattárának katalógusai 5., 1973)

Bevezetés

rendbe rendeztük. Előzőleg azonban — hogy befejezzük a már előbb megkezdett állományvédelmi célkitűzés megvalósítását — néhány darabbal kiegészítettük a gyűjteményt, olyan darabokkal, amelyeknek logikusan itt volt a helyük. Mindenekelőtt, hogy együtt őrizzük a régi magyar nyelvemlékeket, ide tettük át az Oklevélgyűjteményből az 1550 előtti magyar nyelvű okleveleket, egy régi magyar nyelvemléket tartalmazó latin kódexet és két olyan ősnyomtatványt, amelyben 1550 előtti magyar nyelvű bejegyzések vannak. Az 1550-es év felel meg ugyanis a mai könyvtári gyakorlatban általában a régi magyar nyelvemlékek fogalmának és ez felel meg az akadémiai hagyományoknak, amennyiben ezt az időpontot választották már a Régi Magyar Nyelvemlékek kiadói olyan határpontul, ameddig minden magyar nyelvű szöveget fölvettek közlésre. Áttettük még az ősnyomtatvány-gyűjteményből a Gyöngyösi Latin—Magyar Szótártöredéket tartalmazó kötetet. Ez a szótárrészlet csak XVII. századi másolat ugyan, de ismeretlen eredetije még a régi nyelvemlékek korában készült és így a nyelvemlékek közt szokták számontartani. Egy másik ősnyomtatvány viszont azért került ide, mert egy nevezetes XVI. századi verses munka, az úgynevezett Felnémeti Névtelen munkája van beleírva. Ide helyeztünk néhány olyan kéziratot, amelyet már korábban is a K sorozatba helyeztek át (Petrőczi Kata Szidónia, Cserei Mihály munkái), de olyan szám alá, ami zavarta a további beszámozás logikáját. Itt kapott helyet két XVI. századi könyv, mert az egyikben Szenczi Molnár Albert, a másikban Beniczky Péter autográf versei vannak bejegyezve. A jövőben azonban természetesen ezt a gyűjteményt sem kívánjuk fejleszteni, hiszen ezt a folyamatos számjelzetek rendszere nem is engedné meg. A „Magyar Codexek" elnevezésű gyűjtemény mai állapotában — ha van is benne néhány jelentéktelen darab, mert az öröklött állományból semmit sem tettünk ki —, a régi magyar nyelvemlékeknek és a régi magyar irodalomnak egyik legértékesebb gyűjteménye, kézirattárunk legféltettebb egysége. Ennek megfelelően a katalógusban a kéziratok teljes részletességgel és pontossággal való leírására törekedtünk. Természetesen a részletesség fokában különbség van a XV. és XVIII. századi kéziratok leírása közt, ugyanígy bizonyos elnevezésekben (írástípusok nevei). Meg kell még jegyeznünk, hogy a gyakrabban előforduló címek rövidítése tekintetében (1. Rövidítésjegyzék) a következő eljárást követtük: periodikumok (folyóiratok) esetében természetesen a könyvtárakat és tudományos kiadványokat kötelező szabvány előírásaihoz alkalmazkodunk (MSZ 3404—51). önálló művek esetében lehetőleg a „Magyar nyelv történeti- és etimológiai szótára" I. kötetében összeállított rövidítésjegyzéket használtuk föl. — A kódexek nevének írásában az irodalomtörténetben ma szokásos gyakorlatot követtük: kötőjel és kis k betű (tehát pl. Kriza-kódex és Nagyenyedi-kódex) és nem a nyelvtudományban szokásos megoldást: személynévvel kapcsolatos kódexet kötőjellel és kisbetűvel, más névvel kapcsolatost kötőjel nélkül és nagy K-val (tehát Kriza-kódex, de Nagyenyedi Kódex). Egy katalóguson belül egyébként is zavaró lenne a kétféle írásmód használata. — A kéziratokon belüli egyes tételeket általában arab számmal jelöltük. Római számokat ott alkalmaztunk, ahol az illető kéziratban egymástól teljesen független darabok találhatók, kettős számozást (római és arab) viszont akkor, ha fő és alcsoportok megkülönböztetése volt szükséges. A szövegvégződések (explicit) jelölésére az X jel szolgál. 6