F. Csanak Dóra: Vörösmarty Mihály-levelezés. Csokonai Vitéz Mihály-levelezés. Ady Endre-gyűjtemény (A MTAK kézirattárának katalógusai 3., 1967)
I. Vörösmarty Mihály hagyatéka
• gyermektelen lévén, a család egyenes ágon nem folytatódik. Berzeviczy Albert elnök válaszában azt javasolja, készítsen feltételhez kötött végrendeletet, ez a megoldás azonban nem felel meg Bernriederné intenciójának. Az akadémiai iratokban ezután 1926. novemberéig nem esik több szó a kéziratok átadásáról. Ekkor Bernriederné Brisits Frigyes utján ismét megüzeni elhatározását s megindul a levelezés a részletek tisztázására. Az Akadémia elfogadja Bernriederné feltételét, hogy külön Vörösmarty-szobában, nem a Vörösmarty-korra, hanem csak magára Vörösmartyra vonatkozó könyvek között helyezik el az átengedett ereklyéket és kéziratokat. Kijelölik a megfelelő helyiséget. 1927. januárjában az Akadémia 1200 pengőt szavaz meg berendezésére, február végén kifestetik, rendbehozzák a szobát, március elején pedig Bernriederné elküldi az átadandó ereklyék jegyzékét (valószínűleg a K 2/118 jelzetű füzetet). Április folyamán megérkezik a küldemény a vasmegyei Rátótról, májusban és juniusban az Akadémia kijavíttatja Vörösmarty bútorait s megrendeli a szükséges uj berendezési darabokat. Az elkészült Vörösmarty-szoba ünnepélyes megnyitására 1927. junius 20-án került sor. Ünnepi beszédet az Akadémia elnöke, Berzeviczy Albert mondott, szövege az Akadémiai Értesítő 1927. évfolyamában jelent meg (160-161. 1.) A megnyitás napján az Akadémia megkoszorúzta Vörösmarty sirját a Ke r epe si -temetőben. Augusztusban Brisits Frigyes elkészítette a Vörösmarty-szoba anyagának katalógusát. (A Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-kéziratainak jegyzéke. Összsállitotta Brisits Frigyes. Bp. 1928. 396 1.) A Vörösmarty-szoba Budapest ostroma alatt kissé megsérült. A kéziratok legnagyobb részét már korábban az óvóhelyen biztonságba helyezték, a könyvek és emléktárgyak megmaradt része pedig összecsomagolva átkerült a Könyvtárba. A bútorokról és tárgyi emlékekről 1950. november 23-án "Vörösmarty-ereklyék" cimmel lista készült, amely husz tételben sorolta fel az anyagot. Ebből tizenöt tételt 1953. junius 9-én az Akadémia átadott a Petőfi Sándor Irodalmi Muzeum nyéki Vörösmarty-kiállitása számára. Vörösmarty saját könyv12