Rejtő István: Zalka Máté kéziratos hagyatéka (A MTAK kézirattárának katalógusai 2., 1966)

Bevezetés

10 Radó György cikke nyomán, amely befejezésében a hagyaték feldolgozásának és mikrofilmre való felvételének gondolatát is érintette, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kezdeményező lépéseket tett a hagyaték megszerzése érdekében. Vera Zalkával és a megfelelő hivatalos szervekkel folytatott tárgyalások során megállapodás született a teljes hagyaték átadására. Ezek szerint Mathejka Jánosnénak, a Zalka-család évtizedes barátjának és Radó Györgynek kellett Moszkvába utaznia, átvennie és becsomagolnia az anyagot. 1964 őszén Zalka Máté leánya Budapesten járt, és magyarországi tartózkodása során az illetékes fórumokkal folytatott megbeszélései alkalmával kifejezésre juttatta a család kívánságát: Zalka Máté irodalmi hagyatékának korábban a Párttörténeti Intézetnek ajándékozott corpusát az MTA Könyvtára Kézirattárába érkező anyaggal együtt és egy helyen lenne célszerű őrizni. Mathejka Jánosné és Radó György moszkvai utazására 1965 január első felében került sor. A megállapodás szerint átvették Vera Zalkától a lakásán őrzött hagyatékot, és a ládába csomagolt anyag egy hónap múlva megérkezett Budapestre, az Akadémiai Könyvtár Kézirattárába. A hivatalos átvétel után megkezdődött a nagy terjedelmű hagyaték kézirattári feldolgozása, és ezzel párhuzamosan a hivatalos tárgyalások a Párttörténeti Intézetben őrzött anyagrészek átadására. A kézirattári feldolgozó munka speciális problémáira e helyen nem kívánunk részleteiben kitérni. De az anyag sajátos jellege miatt meg kell jegyezni, hogy a rendezés során több olyan kéziratállagot állapítottunk meg, amelynek megközelítően pontos szétválasztása, ill. összeillesztése csak a Zalka-specialisták beható irodalomtörténeti kutatásai révén oldhatók meg véglegesen. Éppen azért, hogy e későbbi korrekciókat ne gátoljuk, ezeket az anyagrészeket (töredékek, vázlatok, össze nem függő feljegyzések) nem foliáltuk, hanem kötegekként kezelve csak jelzettel láttuk el. A feldolgozás másik megoldandó feladata az egy possessortól származó, de különböző időközökben közgyűjteményekbe került anyag egységesítése során merült fel. Természetszerűleg figyelembe kellett venni azt a körülményt, hogy vajon nem okoz-e zavart a kutatásban, ha a Párttörténeti Intézetben feldolgozott és majdnem tíz éven át a kutatás számára hozzáférhetővé tett anyagot beleolvasztjuk a frissen érkezettbe. E megfontolások nyomán azt a meg-