Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

66 WILLIAM E. MCGRATH tönöznünk kell a független kutatásokat, amelyek mentesek a centralizáció vagy a megbízás teljesítésének kényszerétől. Nyilvánvalóan nem szabad engednünk, hogy a kereskedelmi forgalomban rendelkezésre álló nagytömegű adat megmételyezze a kutatásainkat. Az is bizonyos, hogy az etikai kódex létrehozása dicséretes célkitűzés lenne, noha úgy gondolom, önmagában is elegendő az a szabály, hogy a bibliometrikusok ragaszkodjanak a tudományos kutatás alapelveihez. A jogszabályokat nem a tudományoknak alkotják. Az a kutatás, amely szem előtt tartja a tudományos módszerek alapelveit - az objektivitást, a puszta vélekedésekről való lemondást, az eredményekkel szembeni elfogulatlanságot, az önkritikát, a tesztelhetőséget, a sokszorosíthatóságot, a megcáfolhatóságot - természetéből adódóan nem lehet etikátlan. Tudomány és becstelenség ellentétes, és egymást kölcsönösen kizáró fogalmak. Más részről, a tudománnyal visszaélhetnek azok, akik a kutatások pénzügyi fedezetét biztosítják, akiket egyéni érdekek igazgatnak - a tudományos közösségen kívül. Az etikai kódexet számukra kellene megírni. G&S a bibliometria interdiszciplináris hatóköréről is említést tesz, mely a kutatók személyén keresztül érintkezik a fizika, a kémia, a matematika, az orvostudomány, úgyszintén a szociológia, filozófia és történelem területével. Azt is észreveszik, hogy elsődleges feladat egy minimális konszenzus kialakítása a tartalom, az elmélet és a terminológia alapvető kérdéseinek tekintetében. Talán ebben a két észrevételben rejlik a kulcsa annak, hogy a bibliometriának mire lenne szüksége ahhoz, hogy helyreigazítsa azt a kialakult szkeptikus képet, melynek oka a hibásan alkalmazott sémák, fogalmak és módszerek elterjedése a tudományterületen kívül. A klasszikus tudományágak jellemzője, hogy jól definiálva összeállítják a megoldatlan problémák sorát. A fizikában ilyenek az egész tudományágat átfogó elméletért vívott harc, a Z-zéta részecske keresése, a hiányzó neutrínók, a szupravezető anyagoknál még nagyobb vezetőképességű anyagok felfedezése és még folytathatnánk tovább. Az asztronómiában a «hiányzó anyag» keresése, a Hubble-konstans, más bolygórendszerek és a gamma-sugarak eredete után történő kutatás. A kémiában végtelen a száma a nem ismert dolgoknak, beleértve az új és bonyolult vegyületek felfedezését és szintézisét. És a matematikában a híres hipotézisek, mint például Fermat utolsó tétele, melyet nemrégiben sikerült bizonyítani. Vajon melyek a bibliometria, az informetria és a tudománymetria ismeretlenjei? Nincs felsorolásunk ezekről. Nincs konszenzus és nincs közös hajtóerő. Nincs verseny a felfedezés elsőbbségéért. Lehet, hogy igenis szükségünk van új «integráló egyéniségekre» egy Price-ra, egy Moravcsikra, egy Brookesra - vagy egy belőlünk, kisebb egyéniségekből ad hoc megalakult munkaközösségre -, hogy összeállítson egy listát arról, hogy mit nem tudunk; egy jól definiált problémasort. Biztosak lehetünk afelől, ha léteznek ilyen problémák, és ha elég jól meghatároztuk mibenlétüket, kétségtelenül a legjobb elméket vonzzák majd ide más területekről, és ez nagy előrelépést jelent majd gondjaink orvosolásában. G&S szerint a bibliometria iránti szkepticizmus nagyrészt bizonyos fogalmak közhelyszerű használatának köszönhető - ilyen például a «Lotka-eloszlás» vagy az