Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

Hozzászólások 57 létjogosultságát nem könnyű empirikusan alátámasztani. Példának okáért, egyikünk különböző tudománymetriai vitákban vesz részt (LEYDESDORFF 1991), másikunk pedig a tudománymetria történetét tanulmányozza, mégsem tapasztaljuk azokat a negatívumokat és hibás értékprefenciákat, amelyekre a szerzők tanulmányukban utalnak. Egy interdiszciplináris területen, mint amilyen a tudománymetria is, a legalapvetőbb kérdés a minőség tekintetében, hogy javul-e az elvégzett munka színvonala, és hogy léteznek-e olyan mechanizmusok (vagy kialakulóban vannak-e?), amelyek a jobb teljesítményt jutalmazzák. Sok kollégánk kutatását olyan kényszerítő körülmények is befolyásolják, mint például a szűkös anyagi lehetőségek. Különösen méltányoljuk azoknak a kollégáinknak az erőfeszítését, akiket lekötnek a megrendelésre készülő kutatási projektek, mégis áldoznak időt és energiát tudományos közlemények publikálására. G&S nézeteivel ellentétben vannak, akik úgy látják, hogy a tudománymetria heterogén terület: a különböző háttérrel rendelkező kutatóknak változatos összetételű közönséggel kell kommunikálniuk, és csak néhányuk van abban a különleges helyzetben, hogy kizárólag akadémikus célok foglalkoztathassák. Ily módon lehet, hogy nincs is a szükség magasrendű célok megvalósításához «minimális konszenzust» kialakítani, amíg a minőségellenőrzés névtelen elbírálók döntésén, és más hasonló mechanizmusokon alapul. Talán nem kellene saját normáinkat a kognitív szférán túlra kiterjeszteni, azokra a kollégákra, akiknek saját viszonyrendszerükben megvan a maguk kialakított stratégiája, mondjuk az, hogy ellássák munkáltatóikat tudománymetriai adatokkal és indikátorokkal. Az adatbank-menedzsereknek valószínűleg hasonlóképpen megvannak saját érdekeltségeik és minőségi normáik. Minden bizonnyal kívánatos lenne véleményt cserélni egymással ezekről a normákról, de a politikák által meghatározott interdiszciplináris területen már hiányzik az egységes metodológia centimétere, amellyel a másik félről is méretet lehetne venni. Tartalom és módszertan állandó vita tárgyát képezi, és folyamatosan átalakul és finomodik. G&S többek között azt is állítja, hogy "a bibliometriának nem szabad lemondania a társadalomtudományos és humán módszerekről." Szeretnénk felhívni a figyelmet ezeknek a tradícióknak a reflexív irányultságára: minden normatív és politikai szempontú vizsgálódást helyileg határoznak meg egy posztmodem társadalomban. De ezzel nem az a célunk, hogy a minőségellenőrzés ellen ágáljunk! A minőségellenőrzést is ki kell alakítani, de ez a tudományos kommunikáció eredménye. A kulturális különbségek és a különböző pénzügyi és intézményi nehézségek ellenére hasznosnak látszik a tudományterület szubsztanciáját érintő kommunikáció és az a törekvés, hogy ennek a kommunikációnak a minőségét kognitív kategóriák alkalmazásával próbáljuk meg javítani. Kétségtelenül, ez a kommunikáció gyakran nehézségekbe ütközik. Az is kétségtelen, hogy megmutatkoznak majd bizonyos, a területre speciálisan jellemző sajátosságok - így például, hogy a hangsúly a mutatószámok használatára esik a további metodológiai fejlődés rovására. Az ilyen irányú fejlődés éppenséggel nem tőlünk függ. Az «etikai kódex» és más hasonló mechanizmusok azonban a most meglevőt hivatottak kodifikálni, és ily módon a konzer-