Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

22 QUENTIN L. BURRELL Amíg a publikált matematikai kutatások színvonala nem emelkedik, addig attól félek, hogy a tudományág nem fogja a tudományos világ elismerését elnyerni. Visszatekintve... és statikusan Számomra úgy tűnik, hogy a kapcsolódó alterületeken belül kiadott munkák túlságosan nagy része nem hogy nem nyújt új ötleteket, hanem egyenesen a múltba tekint vissza. Milyen más kutatási területen lehetséges az, hogy a két leginkább idézett cikk egyike több mint hatvan éves (BRADFORD 1934), míg a másik lassan 80 (LOTKA 1926) éves legyen. G&S kijelentik, hogy e két klasszikusnak tekinthető dolgozat szerint „...a tudományos kommunikáció fontos jelenségei bizonyos kvantitatív törvényeket követnek". Úgy érzem, hogy a két szerző itt egy kissé túl sok mindent magyaráz bele a klasszikusokba. Mindkét cikk néhány olyan adathalmazt közölt, amit Lotka esetében matematikailag, Bradfordnál pedig grafikai úton lehetett ábrázolni. Egyik dolgozat sem mutatta meg, hogy mit lehetne a tudományban törvénynek nevezni; ami a) bizonyos fokú általános alkalmazhatóságot, vagy b) egy definíció létét jelentené. Ennek ellenére, több mint fél évszázaddal később még mindig olyan tudományos munkák jelennek meg, amelyek úgy fogadják el ezeket, mint a feljebb definiált «törvényeket». Ezek a művek fő céljuknak a «törvények» alkalmazhatóságának növelését, és az illesztési módszerek javítását tekintik. Ez oly szintig fajulhat, hogy hibásnak titulálnak olyan adatokat, amelyek esetében a törvények szemmel láthatóan nem működnek megfelelően. Hányszor fogják még a bibliometriáról ugyanazt a csontot lerágni? Bár az ilyen feladatok egy iskolai környezetben érdekesnek tűnhetnek, de nyilvánvalóan semmivel sem járulnak hozzá a valódi kutatás fejlődéséhez, amit a tudományos folyóiratok szerkesztőinek is végre fel kellene ismerniük. Bár úgy gondolom, hogy szakterületünk tudományos fejlődése a matematika és a matematikusok(l) bevonásával képzelhető el, szerintem ezt csak az alkalmazott matematika felhasználásával lehetne megtenni, ti. a probléma felvetése, matematikai úton való kifejezése, megoldása (már amennyire ez lehetséges), és végezetül a legfontosabb lépés gyanánt - a kapott eredmény lefordítása az eredeti probléma szintjére. Ekkor azonban fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy milyen típusú matematikát kell alkalmazni. Előre tekintve... és dinamikusan! Először is ne álltassuk magunkat azzal, hogy mindent ki lehet fejezni egyszerű függvényekkel és sima görbéket tartalmazó grafikonokkal. Amikor a matematikai leírások csődöt mondanak, nem kellene kitalált törvények mögé bújnunk és az adatokat «hibáztatnunk». Hasznosabb lenne, ha elismernénk a modellek hibáit, és valami másfajta megoldást keresnénk.