Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

Manfred Bonitz Három oka van annak, hogy elvállaltam G&S cikkének kommentálását. Először, mert létrejöttének minden fázisában a szükségességét hangsúlyoztam. 1992-ben olvastam az első tervezetet Budapesten, azután amikor Karlsruhéban és Berlinben előadásra került, szorgalmaztam a megvitatását. Az ilyen jellegű cikkek nagyon hasznosnak bizonyulhatnak. Másodszor, emlékszem, hogy 1978-ban hasonló érzésekkel proklamáltam egy tanulmányomat, hogy a néhai NDK-ban megalapozzunk és megvédjünk egy tudományos diszciplínát, az «informatikát». Ez lényegében a tudományos kommunikáció elméletét és gyakorlatát jelentette (BONITZ 1978). Óriási vita alakult ki, de a történelem nem az én javaslataim megvalósulásának irányába hatott. Úgy látszik, hogy egy tudományos diszciplína megalapozása nem kizárólag az egyes szerzők szándékain múlik, bármilyen logikus érveket sorakoztatnak is fel. Harmadszor, legutóbbi tapasztalatomra akkor tettem szert, amikor 1993-ban Berlinben a 4. Nemzetközi Bibliometriai, Informetriai és Tudománymetriai Konferenciára a Derek John de Solla Price-díjak jutalmazottairól készítettem tanulmányt (BONITZ 1994). Meglepő módon a kiváló egyéniségek egész galériája sem elegendő ahhoz, hogy egy ilyen komplex, nyilvánvalóan sokdimenziós tudományágat jellemezzünk vele, mint amilyen a tudománymetria. A «mi területünkön» úgy tűnik, mindenki tisztában van azzal, hogy mi is valójában a tudománymetria. De az a benyomásom, hogy a «mi területünk» nem ugyanaz, mint a tudománymetria. Meg vagyok győződve afelől, hogy a tudománymetriának továbbra is fejlődésének és növekedésének egy nagyon nehéz szakaszában kell helytállnia, és még távolról sem tekinthető kialakult diszciplínának. De vajon lehet-e válságban az a diszciplína amely még nem is létezik (a terminológiája és metodológiája tekintetében nincs megfelelő konszenzus, nincs beágyazva a tudományos diszciplínák rendszerébe, gyakorlatilag nincsenek tankönyvei, egyetemi katedrái stb.). Szerintem maga a gondolkodás van válságban, amelynek feladata lenne, hogy megtalálja, milyen úton-módon lehetne a mi területünket igazi tudományos diszciplínává: tudománymetriává alakítani. Az ember lehet pesszimista a fejlődési folyamat változásait illetően (emberek halnak meg, az alterületek eltávolodnak, láthatóan a terület alkalmazási aspektusai dominálnak egyre inkább), az én megközelítésem sokkal optimistább.