Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)
Hozzászólások
Hozzászólások 105 Az infometria felé A társadalomnak a tudományos tevékenységre gyakorolt hatásáról alkotott tudománymetriai modellek a tudományt hagyományosan zárt rendszerként kezelték, adott mennyiségű bemenő adattal és kijövő eredménnyel. Azok a nyitott rendszerű modellek, melyekből az eredményesség elbírálásához szükséges információkat kaphatunk, alapvetően háromféle változtatást tesznek szükségessé, melyeket mi a következőképen definiáltunk: intelligens közvetítők, vegyes intelligenciájú rendszerek és nyitott laboratóriumok. Megpróbálunk felépíteni egy rendszert, amely intelligens közvetítőként fog funkcionálni egy nyitott laboratórium adatáramlásában. A nyitott laboratórium gondolata a Clinton-Gore Nemzeti Információs Infrastruktúra (National Information Infrastructure, NU) kezdeményezés keretében született meg, hogy jellemezze a tudomány újfajta szociális felépítését. Az Nil program fő célja, hogy „összefüggő kommunikációs és számítógépes hálózatokat, adatbázisokat hozzon létre, ezáltal nagymenynyiségű információt hozva elérhető közelségbe az egyéni felhasználók részére". A kutatók számára a nyitott laboratórium koncepciója egy olyan falak nélküli központot jelent, ahol a „nemzet tudósai kutatásokat végezhetnek földrajzi megkötöttségek nélkül - együttműködhetnek kollégáikkal, hozzáférhetnek különböző műszaki eszközökhöz, megoszthatják egymással mérési adataikat és eredményeiket és hozzájuthatnak a digitális könyvtárakban rendelkezésre álló információkhoz." A számítógépek útján történő kommunikáció a tudományos élet mindennapi részévé vált. Vannak, akik ezt, mint a tudományos fejlődés felgyorsítására szolgáló eszközt tartják számon, ami azonban csak akkor válhat valósággá, ha megfelelő menedzsment módszerekkel sikerül kiszűrni az információs «szemetet» a különböző rendszerekből. A Science magazin egy nemrégiben megjelent számában egy olyan cikket közöltek, amely a nagyenergiájú elméleti fizikával foglalkozó tudósok között elterjedt ún. «pre-print» vagyis «publikálást megelőző» szemléletmóddal foglalkozik ( TAUBES 1993). Ez azt jelenti, hogy kutatásaik eredményét sokan azonnal közzéteszik a világhálón lévő honlapjukon keresztül, s ez mindenkit arra ösztökél, hogy ugyanezt tegye. Mivel a világhálón belül nem létezik szakértői bírálat, ezért számos olyan eredmény, illetve kutatás kerül be a köztudatba, amely egyébként azt nem érdemelné meg. Talán még ennél is fontosabb az, amit az új ötleteknek vagy kísérleti módszereknek a kommunikációs rendszerekbe való bevezetése jelent. Ebben az esetben a tudományos szakfolyóiratok eddig betöltött pozíciója jelentős mértékben megváltozhat, mivel a rendszer alkalmazói közvetlenül tudnak majd dönteni egy új ötlet vagy módszer hasznáról és fontosságáról. Ezáltal a tudományos folyóiratok elveszthetik eddigi funkciójukat, a benyújtott cikkek szűrését és megrostálását, és az új munkák eredetiségének és magas nívójának garantálását. Amennyiben a szakértői bírálat fókusza a folyóiratok szerkesztő bizottságaiból átkerül a nyílt kommunikációs rendszerekbe, akkor a szakfolyóiratok egyre inkább csak a már újdonságokat nem tartalmazó közlemények forrásaiként lesznek számon tartva, míg a friss, még kutatási stádiumban lévő tudományos munkákat a számítógépes kommunikációs rendszereken keresztül fogja nyomon követni a szaktudomány.
