Glänzel Wolfgang, Schubert András, Vasvári Lilian (szerk.): Kis tudománymetria, nagy tudománymetria... és azon túl (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 8., 2001)

Hozzászólások

Jane M. Russell A Glänzel és Schoepflin tanulmányában felvetett nagyon sok kiváló kérdés közül az egyik legalapvetőbb a fogalomalkotással és azt követően annak a fiatal tudományágnak a definiálásával foglalkozik, amelyet a szerzők bevezetőjükben a bibliometriát, az informetriát és a tudománymetriát felölelő diszciplínaként említenek. Elmulasztanak azonban nevet adni a fiatal diszciplínának, és elfelejtik egyszer s mindenkorra világosan körvonalazni identitását. Amikor a tanulmány vége felé azt állítják, hogy a bibliometrikusoknak (értik ezalatt a bibliometrikusokat, informetrikusokat, tudománymetrikusokat és technometrikusokat) felelősséget kellene érezniük a bibliometria mint egész iránt, amely magában foglalja „a tudományos kommunikáció minden kvantitatív megközelítését és modelljét a tudományos információk tárolását, terjesztését és visszakeresését is" - olyan tevékenységekre utalnak, amelyek sokkal jobban beilleszthetőek a tudománymetria tágabb területébe. Mindazonáltal, a tudománymetria az informetriai és a bibliometriai módszerek fő, de semmi esetre sem az egyetlen alkalmazási területe. Nemrégiben Mexikóban egy kerekasztal-beszélgetés során felvetődött az a javaslat, hogy a tudománymetriát el kellene különíteni mind a bibliometriától, mind az informetriától, amennyiben egy pontosan meghatározott tudományterület kvantitatív megközelítéseivel foglalkozik. Másrészt az informetria és a bibliometria (mint az informetria alterülete) szerepet játszanak nemcsak a tudományokban, hanem az emberi tevékenységek valamennyi területét érintő kvantitatív mérésekben. Úgy tűnik, hogy a terület szakértőinek korábbi tárgyalásai során elért konszenzus, mely szerint az informetria számít a fő tudományágnak, újra vita tárgyát képezi. A tanulmány keveset tesz azért, hogy eloszlassa a fennálló zűrzavart, ami a három szakterület alapelveit, kutatási körét és tevékenységét, valamint talán a leglényegesebbet, a közöttük fennálló kapcsolatot illeti. Ha ifjú diszciplínánk alapkérdései még mindig vita tárgyát képezik, akkor hogyan bátoríthatjuk a fiatalokat és más területek szakértőit arra, hogy foglalkozzanak a tudományterülettel? Amint azt a szerzők említették, a szakterületnek nincs alapvető kézikönyve, így hogyan is alakíthatnánk ki egy diszciplináris identitást, amely képes érdeklődést kelteni és megbecsülést kivívni a rokon diszciplínák szakértőinek körében? A programok nélkülözik a terület emberi erőforrásainak fejlesztését. Egy adott metodika alkalmazására képezünk műszaki szakembereket, de nincs elfogadott gyakor-