Braun Tibor, Bujdosó Ernő (szerk.): A tudományos kutatás minősége (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 4., 1984)

II. KÜLFÖLD - 3. Mennyiségi mutatószámok alapkutatási programok és tervezetek (projektek) értékelésére J. Davidson Frame

136 MUTATÓSZÁMOK ALAPKUTATÁSI PROGRAMOK É RTÉKELÉSE a stratégia, illetve az annak megvalósítására irányuló erőfeszítések módosítása, vagy maguknak a céloknak az újrafogalmazása válik szükségessé. A pozitív visszacsatolás megszilárdítja a rendszert. Negatív visszacsatolás viszont a rendszer módosításának szükségére utal. Az értékelési munka hatékonysága egyenesen arányos a visszacsatolt információ minőségével. Jó minőségű adatok a kutatási és fejlesztési (továbbiakban: KF) irányítási, igazgatási rendszer működését elősegítik, míg a rossz minőségű adatok gátolják. Következésképpen az értékelésben foglalkoztatottak fő célja, hogy a teljesítménymutatók megbízhatók és reálisak legyenek. A realitáson azt értjük, hogy a mutatók ténylegesen azt méijék, amit mérni szeretnénk, míg a megbízhatóságon azt, hogy a mutatók értéke az egymást követő mérések során ne változzék lényegesen.

2 Ideális körülmények között az értékelést jó minőségű mennyiségi mutatók alapján végzik. Több ok miatt is előnyösebb minőségi elemzés helyett mennyiségit végezni. Először is a mennyiségi mutatók az értékelésben nagyobb objektivitásra vezetnek, továbbá a reális és megbízható mennyiségi mutatók segítségével a vezetőség a KF munka módosításában „finom hangolásra" képes. Az alapkutatás értékelésében használható mennyiségi mutatók az alábbiak: a kutatás költségei, a kutatószemélyzet száma, a kutatói gárda képzettsége, a kutatásban foglalkoztatottak demográfiai adatai, szakirodalmi mutatószámok (pl. közlemények száma, idézetek száma, társszerzők száma). Az első négy mennyiségi mutató kategóriába tartozókat hagyományosan „input mutatóknak, befektetési mutatóknak nevezik. Ezek a kutatási erőfeszítésekben felhasznált szakértelem és erőforrás együttest jellemzik. Az utolsó felsorolt kategória, a szakirodalmi mutatószámok, „output" - eredmény típusúak. Ezek a mutatók a kutatási erőfeszítések egyik következményét demonstrálják: a kutatási tevékenségből származó tudásanyag elterjesztését és publikálását. Az „input" és „output" típusú mutatók összevetéséből fogalmat alkothatunk az alapkutatási rendszer hatékonyságáról. A közlemények száma, mint a tudományos termelékenység mértéke A kutatók számára az egyik legalapvetőbb szabály az, hogy eredményeiket kollegáik között el kell terjeszteniük. Ezt különféle utakon érhetik el;jelentések, könyvek, konferenciák, preprintek és folyóiratokban közzétett cikkek révén. A tudományos életben talán a legutóbbi a „legjobb" út, különösen, ha a folyóirat csak „bírált" kéziratokat fogad el, nemzetközi rangja van és széleskörűen olvasott. Mivel ehhez a szabályhoz általánosan ragaszkodnak, azokat a kutatókat, akik kutatási eredményeiket nem a tudományos szakirodalom csatornáin át közlik, többnyire úgy tekintik, hogy „ nem csinálnak tudományt", fgy a „publikálj vagy pusztulj" (publish or perish) megközelítési mód a tudományos tevékenység értékelésében arra irányuló kísérlet, hogy megállapítsák milyen mértékben „csinálnak tudományt" a kutatók. Ha a tudományos termelékenységet úgy tekintjük, mint ami szorosan kapcsolódik a közleményszámhoz, akkor a publikációs magatartás, viselkedés vizsgálata azt mutatja, hogy a magas termelékenységi szint viszonylag kevés kutatóra korlátozódik. Ezt fogalmazza meg a Lotka törvény,

3 amely szerint egy adott tudományterületen n számú cikket közlő szerzők