Braun Tibor, Bujdosó Ernő (szerk.): A tudományos kutatás minősége (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 4., 1984)

II. KÜLFÖLD - 2. Az alapkutatási tevékenység értékelése B. R. Martin és /. Irvine

II.2. AZ ALAPKUTATÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE* jött, az NFRA és az MPI viszonylagos helyzetében (összhangban a korábban tárgyalt mutatók időbeli változásával). Ez a javulás a Parkes, a Jodrell Bank és a Caltech csoportok visszaszorítását eredményezte (amely utóbbi azért került hátrányba, mert az amerikai rádiócsillagászati támogatás egyre inkább az NRAO-ra összpontosult). Cambridge vezető szerepét először a holland csoport veszélyeztette, amikor új interferométerük működésbe lépett, és most komoly versenytársnak néz elébe az NRAO Very Large Array (Igen Nagy Lánc) „személyében". És talán a közeljövőben az MTRLI (lásd a 6. táblázatot: Multiteleszkópos Rádiókapcsolatú Interferométer), amelyet 1978-ban már öt éve építettek, vissza fogja állítani Jodrell Bank pozícióját közel az 1960-as évek elején elfoglalt helyezéséhez. A Jodrell Bank által termelt közlemények száma kétségtelenül jelentősen megnövekedett mióta ezt a munkát elvégezték (1979-ben húszra), és egy érdekes jövőbeli tanulmány tárgya lehet, hogy ez mennyiben jelent a tudományos ismeretanyaghoz való megnövekedett hozzájárulást, a többi rádióobszervatóriumhoz viszonyítva. Diszkusszió és következtetések Ezt a cikket annak fejtegetésével kezdtük, hogy a modern ipari társadalmakban, ahol az állami kiadások nagy összegei a „Nagy Tudomány" néhány központjára koncentrálódnak, szükség van átfogó alapkutatási tudománypolitikára. A múltban talán a fő probléma az volt, hogy hiányzott a megfelelő metodika az alapkutatás „sikerességének" értékeléséhez. Miután a cikk első, elméleti részében elemeztük az olyan mutatók korlátait, mint a közlemények száma, az idézettség, a „felfedezések" száma és a peer analízis, egy olyan módszert körvonalaztunk, amely az azonos tudományterületen működő kutatócsoportok kutatási eredményeinek összehasonlítására szolgáló részmutatókra épül. Ezt a módszert aztán arra használtuk, hogy értékeljük a két fő brit rádiócsillagászati obszervatórium kutatási teljesítményét — összehasonlítva az NFRA és a bonni kutatócsoport teljesítményével. Ebben az utolsó részben már csupán két kérdést kell megválaszolnunk. Az első kérdés az, hogy mennyiben jogosult az itt leírt módszert arra használni, hogy alapkutatással foglalkozó csoportok tudományos teljesítményeit összehasonlítsuk és megkülönböztessük. A második pedig az, hogy az így kapott eredményekből milyer tudománypolitikai következetések vonhatók le. A legfontosabb, amire figyelnünk kell, hogy a négy részmutatóval kapott eredmények között nagyfokú egyöntetűség van. Mind a gyakran idézett cikkek száma, mind pedig a peer-módszer eredményei arra mutatnak, hogy a Cambridge-i és a holland csoportok összes hozzájárulása a tudományos haladáshoz viszonylag nagy. Ha ezenkívül a központok eltérő kutatási tevékenység skáláit is figyelembe vesszük, akkor az egy kutatóra eső közleményszám és a cikkenkénti idézettség" részmutatói azt sugallják, hogy a négy központ közül a Cambridge-i csoport kutatási termékenysége a legnagyobb. Az eredményekben mutatkozó ilyen konvergencia arra mutat,

v, hog> a két brit központtal való összehasonlítás céljaira szolgáló kontrollcsoportok kiválasztásával sikerült az „egyéb tényezőknek a részmutatókra gyakorolt hatását viszonylag kicsinnyé tenni, és ezért e négy mutatóra alapozott értékelés többé-kevésbé megbízhatónak látszik, 'tehát mit is sugall ezek után az egyes rádiócsillagászati központokra ez a négy mutató? E tanulmányból a következő következtetéseket vonhatjuk le a négy központra egyenként: (1) A Cambridge-i rádiócsillagászokról a peer-eknek az a véleménye, hogy a tudományos haladáshoz való hozzájárulásul 1969—78 között, van olyan mértékű, mint a világ bármely más csoportjáé. Noha vannak náluk nagyobb és jobban finanszírozott csoportok, ezt a hátrányt részben a Cambridge-i kutatók fejenkénti közleményszáma kompenzál-