Braun Tibor, Bujdosó Ernő (szerk.): A tudományos kutatás minősége (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 4., 1984)
II. KÜLFÖLD - 2. Az alapkutatási tevékenység értékelése B. R. Martin és /. Irvine
II.2. AZ ALAPKUTATÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE* télyért és pénzügyi támogatásért vetélkednek. A kutatók, különösen a gyors fejlődésben levő tudományos területeken működő csoportok éles versengésben vannak elképzeléseik és elméleteik elismertetéséért és elfogadtatásáért, és a peer módszer e vetélkedéssel járó feszültségeket tükrözheti. A kutatókat, akiket kutatásértékelésre kérnek fel, befolyásolhatják a peer módszer lehetséges következményei mind saját jövőjűkre, mind pedig kollegáik jövőjére. Az ember persze megpróbálhatja e probléma hatásait csökkenteni úgy, hogy minden, a tudományterülettől éppen csak távolról is érintett bírálót felkér a részvételre, és azután a válaszokat összesíti vagy átlagolja. Tekintve, hogy ez ritkán praktikus megoldás, általában a bírálók csak egy reprezentatívan válogatott csoportját lehetséges felkérni — ez viszont az összes statisztikai mintavételi problémát magával vonja. Legfeljebb azt lehet megkísérelni, hogy a tudományterületen működő összes fontosabb csoport képviselői részt vegyenek az értékelésben e problémák minimalizálása érdekében. A reprezentatív mintavétel a peer módszerrel kapcsolatos második probléma hatásait is segít minimalizálni, ez pedig a bírálók gondolati „lokációjának" sokféleségéből ered. A Vitathatatlan, hogy a kutatók hajlamosak arra, hogy a tudományos eredényeket saját kutatási érdeklődésük és tevékenységük szerint ítéljék meg. Ezt a problémát még súlyosbítja az a tény, hogy noha a peer módszernek szabályszerűen a kutatók publikált eredményein kell alapulnia, néhány bíráló nem olvassa el az összes odatartozó cikket, ez pedig azt eredményezi, hogy az ő véleményük jobbára a szabadon folytatott kávéházi beszélgetésekre vagy a kutatók hírnevére épül (különösen a konferenciákon való fellépések hírnevére), nem pedig a megbíráltak tényleges részvételére a tudományos haladásban (lásd 50 irodalom 226 old.) E probléma megoldásának egyik módszere, hogy a felkért bírálók közé csak a tudományterület széleskörű ismereteivel bíró kiváló kutatókat kérnek fel, ez viszont más, újabb nehézségeket támaszt (így pl. azt, hogy a kevésbé híres, de gyakran egyáltalában nem kevésbé fontos tudományos gondolati iskolákat kizáijuk a felmérésből). Végül azt a problémát is meg kell említenünk, amely minden véleménykutatási kísérlettel társul, éspedig az emberek hajlamát arra, hogy általános hiedelemformákhoz idomuljanak. Noha bizonyos más, jónevű kutató munkájáról személyes véleményük rossz, a nyilvánosság előtt más nézetet vallanak (még akkor is, ha tudják, hogy véleményüket bizalmasan kezelik). Az ilyen konformista magatartás nem szükségképpen tudatos döntés eredménye, példa erre a „dicsfény-effektus", amelynek révén egyes munkákat jobban értékelnek, mert valamüyen sikeres csoport vagy jónevű egyetem végezte azokat. Továbbá, kivált azokban az esetekben, ha az értékelőknek nem áll rendelkezésre a kiegyensúlyozott véleményalkotáshoz szükséges tudás — de a megbízatást mégsem akarják lemondani, mivel a peer módszerben való részvételre történő felkérést gyakran a tudományos közösségen belüli státusszimbólumnak tekintik - az a hajlam mutatkozik, hogy az értékelés alapjául a munka elismerését válasszák (ilyen elismerés lehet egy-egy kitüntetés vagy érdemérem), nem pedig magát a munkát. Azután pedig ott van az időkésés problámája a tudományos munka és rákövetkező elismerése között. Ezek miatt a nehézségek miatt a peer módszerről nem állítható, hogy az a tudományos haladás kétségbevonhatatlan értékelő eszköze. Akár a többi, már tárgyalt módszer, ez is legjobb esetben is csupán részmutatója a tudományos haladásnak 8 — egy olyan változó, amelyet részben a tudományos haladáshoz adott járülék nagysága, részben más tényezők befolyásolnak, mely utóbbiakkal kapcsolatban nem feltételezhetjük, hogy relatív fontosságuk elhanyagolható.
