Braun Tibor, Bujdosó Ernő (szerk.): A tudományos kutatás minősége (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 4., 1984)

II. KÜLFÖLD - 2. Az alapkutatási tevékenység értékelése B. R. Martin és /. Irvine

II.2. AZ ALAPKUTATÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE* eredményezi a kutatási tevékenység a tudományos tudásanyag tényleges és lényeges gyarapodását (ahogyan azt más kutatók megítélik). A tudományos haladás becslésének nehézségei részben abból a tényből erednek, hogy a tudásanyaghoz való eme hozzájárulásokat nem mindig tekintik halmozódónak, kumulatívnak, ami annyit jelent, hogy olyan fogalmak, mint a kutatás „mennyisége" és „minősége" (e kifejezések látszólag abszolút jellemzőket jelölnek) esetleg félrevezetők. Mint a következőkben látni fogjuk, noha a mutatószámok egy része elég világosan kapcsolódik a tudományos eredményességhez, kapcsolatuk a tudományos haladással bonyolultabb és kérdésesebb. Mégis a tudományos haladás mutatóival kell foglalkoznunk, ha értékelni kívánjuk, hogy milyen mértékben teljesítik a kutatók az alapkutatás elsődleges feladatát, az új tudásanyag megteremtését. Közlemények Az első mutatószám, amiről szót ejtünk, a tudományos közleményeken alapul. Számos szerző igyekezett különbséget tenni a kutatási eredmények „mennyisége" és „minősége" között (pl. 28 irodalom, 26 old.). Az előzőt általában a tudományos közlemények számával mérik, és ez az alapja a tudomány növekedésével,

6 továbbá kutatócsoportok teljesítményével foglalkozó számos tanulmánynak (pl. a 4 irodalmat)/ E munkák gyakran a fogalmi tisztaság hiányáról árulkodnak azt illetően, hogy mi az amit a közlemények száma voltaképpen mér. Noha a kutatási eredmény ésszerű mértékszámának esetleg tekinthető

8 a tudományos haladás mutatójaként betöltött szerepe bizonytalan.^ Vannak szerzők, akik úgy vélik szoros korrelációt találtak a publikációk száma és azok „minősége" vagy „érdemei",

6 illetőleg szerzőik „kiválósága" (pl. 47 irodalom, 41 old.) között.

h Azonban - mint rövidesen látni fogjuk — e változók és a tudományos haladás kapcsolata nem mindig magától értetődő. Néhány kutatóra, vagy kutatócsoportra azonban a korreláció a „mennyiség" és a „minőség" között éppenséggel kicsiny vagy akár zérus (lásd 50 irodalom, 228 old.). A probléma abban van, hogy egy-egy közlemény nem képvisel egyforma hozzájárulást a tudományhoz. Néhány publikációs „tömegtermelő" alig tesz valamit hozzá a tudományos haladáshoz, míg egy-egy „maximalista" egypár közleményével is nagyon jelentős tudományos haladást ér el (lásd 7 irodalom, 382 old.). Végeztek különféle kísérleteket arra, hogy ezt a problémát megkerüljék, úgy például, hogy egyes közleményeket a többiektől eltérően „súlyoztak",' de az ilyesmit általában a súlyok kiválasztására szolgáló megfelelő elméleti alapok nélkül végezték. A közleményszámolás önmagában nem képes „különbséget tenni a lángész közlési tehetsége és üres hordók hangos döngése között",

4

3 túlhangsúlyozza az „operátor" szerepét, aki mennyiséget termel minőség helyett (lásd 2 irodalom, 382 old.). Igen ám, de hogyan tudjuk a „minőséget" mérni? A közlemények viszonylagos minőségének meghatározási feladatát a tudományos irodalom robbanásszerű növekedése nem könnyítette meg. Mintegy tizenöt évvel ezelőtt Maddox

3

0 megjegyezte (15 old.), hogy ,,az ilyen általában lagymatag irodalomban nehéz megállapítani, mely cikkek jelentenek lényeges hozzájárulást a természet megértéséhez, és melyek csupán triviális dokumentumok", és a helyzet azóta semmi esetre sem javult. Tárgyalták ugyan annak a lehetőségét, hogy a közleményeket aszerint a folyóirat szerint kell súlyozni, amelyben megjelentek.

1

8 Van azonban bizonyíték arra, hogy még a legtekintélyesebb folyóiratok sem mindig nagyon igényesek (vö. pl. 28 irodalom, 26 old.). Ezért az olyan törekvések értékét, hogy a folyóiratokat „minőségi mutatószám"-mal, vagy „impact factor"ral jellemezzék

1

7 csökkenti az, hogy minden folyóiraton belül a minőség széles skálán vál-