Braun Tibor, Bujdosó Ernő, Ruff Imre: A tudomány mint a mérés tárgya (A MTAK Informatikai És Tudományelemzési Sorozata 1., 1981)

II. ORSZÁGOK ÉS SZAKTERÜLETEK - 2. A hazai kutatási erőfeszítés a fizikai tudományokban. Nemzetközi összehasonlítás tudománymetriai módszerekkel

A HAZAI KUTATÁSI ERŐFESZÍTÉS 3 7 — véleményünk szerint eddig megjelentetett - legátfogóbb tudományelemzési munkában, az Egyesült Államokban kiadott Science Indicators 1972, 1974, 1976, 1978. évi köteteiben is. 59 E bevezetés végén még arról kell néhány szót szólnunk, hogy miért éppen a hazai fizikai alapkutatási erőfeszítés elemzésének szenteltük figyelmünket. Erre két okból került sor. Az el­ső metodikai jellegű, ugyanis a fizika területén álltak rendelkezésünkre olyan nyers sta­tisztikai adatok,6Ű> 61 amelyek feldolgozásával juthattunk el a jelen dolgozatban ismertetett mutatókhoz. A második ok az volt, hogy úgy véltük, hogy tudománypolitikai szempontból kü­lönösen hasznos lehet egy olyan szakterület elemzésével foglalkozni, amely világszerte rohamos fejlődésnek indult már a 30-as évektől kezdődően, ami a második világháború alatt és főként utána tovább fokozódott, és amely anyagi támogatás szempontjából kiemelt hellyel rendelke­zett a hazai kutatásfejlesztési tervekben és törekvésekben az utóbbi három évtized során. Metodika Mint a bevezetőben említettük, a nyers adatokat két nemrég megjelent közleményből vet­tük át. 5 9> 60 E közlemények táblázatos formában közölték 52 ország százalékos részesedését a Physics Abstracts által feldolgozott közleményhalmazból a referáló folyóirat által használt tíz alterületi kategóriának megfelelően az 1977 és 1978 évekre, valamint 1979 első negyed­évére. Az alterületi kategóriákat, ill. az azokhoz tartozó szakterületek listáját a mellékletben közöljük. A táblázatok elrendezése a gyakorisági rangsor szerint történt és ebből látható volt — mint azt már a mi előző fejezetben tárgyalt méréseink is mutatták —, hogy hazánk e rang­sorban a 19. hely körül helyezkedik el. Annak érdekében, hogy ezen egyszerű rangsorolást részletesebb elemzéssel egészítsük ki, a táblázatok adataiból két újabb mutatót alakítottunk és számoltunk ki: — az országokon belüli fizikai kutatás aktivitási indexét (Aj), amely a fizika alterületei művelési intenzitásának országon belüli megoszlását, továbbá - az országoknak az illető alterület publikációs világátlagához viszonyított megoszlását (A2) mutatja. A fentiek alapján az országokon belüli aktivitási index: JV a i=l C 1 ahol P a c országból az f szakterületen publikált közlemények számát jelenti és n a szakterüle­tek száma. Az országoknak a világátlaghoz viszonyított aktivitási indexe pedig, ha k a vizsgált hal­mazban lévő országok száma: k P c f |, Pjf A ,/n a2'~ir-^nrH—• k , Í k < 4> i?i P* &ifi pß j?i V íi fi p*

Next

/
Thumbnails
Contents